A modell kiépítésekor alapvető szempont volt, hogy lehetőség szerint egy piacgazdaságot általánosan jellemző összefüggések kerüljenek számszerűsítésre. Bizonyos esetekben ezeket (még) nem lehetett megfelelő módon verifikálni, más esetekben pótlólagos magyarázó változók bevonása is szükségessé vált.

Az így kialakult modell alapvetően keynesi típusú megközelítést követ, amennyiben a kiinduló pont a jövedelmek alakulása, mely meghatározza a kereslet nagyságának és szerkezetének alakulását. A kereslet alakulása a keynesi rendszerekben automatikusan generálja a kereslet kielégítéséhez szükséges kínálatot.

A makrogazdasági kereslet ismeretében következtethetünk a szükséges munkaerő-, illetve tőkeigényre. A termelési függvény alapján meghatározható, hogy a rendelkezésre álló termelési eszközök segítségével mekkora az előállítható output maximuma, azaz a kapacitás. A kettő összevetéséből kiszámítható a kapacitáskihasználtság mértéke, amely befolyást gyakorol mind a külkereskedelmi folyamatok, mind a beruházási döntések, s esetleg az árak alakulására is.

A munkaerő-kereslet meghatározása másrészről döntően befolyásolja a munkanélküliség, s a bérek alakulását.

Az árakra a kis nyitott gazdaságokban hatnak a külpiaci ármozgások, az árfolyampolitika (fix árfolyam esetén), a termelési költségek (bérek, járulékok, anyagköltség), valamint a (monetáris politika által fix árfolyam esetén csak részlegesen befolyásolható) pénzmennyiség alakulása. A gazdasági szféra túlzott eladósodottsága szintén árnövelő tényező lehet a fizetendő kamatterhek miatt.

Az ár-, bér- és költségviszonyok determinálják a gazdasági szféra bruttó eredményét, s a lakosság bruttó keresetét.

Az elsődleges jövedelmek kialakulása után az államháztartás újraelosztó szerepét követhetjük nyomon.

A lakosság bérjellegű jövedelmei mellett figyelembe veendők a tőkejövedelmek, illetve a pénzbeni társadalmi juttatások is.

A fiskális politika által meghatározott paraméterek alapján a lakosság a rendelkezésre álló bruttó jövedelme után adózik, illetékeket és járulékokat fizet, melyek eredőjeként kialakul a lakosság rendelkezésre álló nettó jövedelme.

A gazdasági szféra a bruttó nyeresége után adózik, s a fiskális politika aktuális szabályai alapján egyéb járulékokat fizet. Így adódik a gazdasági szféra nettó eredménye.

Az államháztartás bevételi oldala a fiskális politika, s a gazdasági növekedés alapján endogén módon meghatározódik, míg az államháztartási kiadások szintjét és szerkezetét nagyobb részben konkrét gazdaságpolitikai döntések alakítják. A kiadások másik része (mint például az államadósság kamatterhe, valamint a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások) endogén módon módosítják az államháztartás mérlegét. Az így kialakult államháztartási deficit, illetve annak finanszírozási módja kihat a reálpálya alakulására.

A lakosság rendelkezésre álló jövedelme és vagyoni helyzete, várakozásai, a kamatalakulások alapján dönt arról, hogy jövedelméből mennyit kíván elfogyasztani, mennyit lakásberuházásra fordítani, s mennyit pénzügyi formában megtakarítani.

A gazdasági szféra a profitráta (a nettó nyereségnek a befektetett tőkéhez viszonyított aránya), az eladósodottsági szint, illetve a kamatok alakulása alapján alakítja ki beruházási, belföldi, illetve közvetlen külföldi hitelfelvételi döntéseit, illetve pénzügyi megtakarításának szerkezetét.

A pénzügyi megtakarítások elemzésénél a lakosság, az államháztartás, a bankrendszer és a külföld szektorait különböztetjük meg. A megtakarítások lehetnek készpénz, betét, államkötvény, illetve részvény formában (a hitelkereslet bruttó módon kezelendő).

A pénzpiacot meghatározó kamatalakulásokat a külföldi kamatalakulások, a fiskális politika által generált deficit, illetve adósságállomány és ennek finanszírozási szerkezete befolyásolja.

Az államháztartási kiadások fedezhetők adókból, belföldi és külföldi hitelfelvétellel, illetve államkötvény kibocsátásával, valamint seniorage bevételek révén, ami a lakosságnál, illetve a gazdasági szféránál lévő pénzállomány elinflálása révén adódik.

Az államháztartás túlzott finanszírozási igénye elvonhatja a forrásokat a gazdasági szférától. A pénzmennyiség növelése inflációt generál , mely szétzilálja a gazdasági kalkulálhatóságot. A nagy kötvényállomány a kamatok emelkedéséhez vezet, ami lassítja a gazdasági növekedést. A külföldi források igénybevétele jövőbeni többletterhet jelent.

A betéti-, hitel-, illetve kötvénykamatok alakulása befolyásolja a fogyasztási, illetve beruházási döntéseket, azaz a kereslet alakulását, ami a modell kiindulópontja volt.

Az új kereslet egy új reálpályát, jövedelemelosztást generál, s az iteráció az egyensúlyi pálya kialakulásával ér véget.