 |
ECOSTAT májusi éves előrejelzése
"a második félévben
fokozatos élénküléssel számolunk"
A világgazdaság növekedési ciklusa leszálló ágba került, a növekedési
ráták lassú ütemben folyamatosan mérséklődnek. A hitelválság és a globális
kereslet visszaesésének hatására a nemzetközi szervezetek a világgazdaság 2008.
évi növekedési ütemének prognózisát sorozatosan lefelé korrigálják. Recesszió
ugyan nem fenyeget, a növekedés azonban az elmúlt két évi csúcsot követően
fokozatosan mérséklődik, a fejlett országok gazdaságában erősebben, a
felzárkózó országokban kisebb mértékben. Az USA, Japán és az Európai Unió
fejlődésére vonatkozó előrejelzések meglehetősen alacsonyak. A globális
növekedést 5 százalék körülire prognosztizálják az intézmények. Az IMF
prognózisa szerint az euró-zóna teljesítménye a tavalyi 2,6 százalékról idén
1,4-1,6 százalékra, jövőre 1,2 százalékra esik vissza. Németország gazdasági
teljesítménye a 2007-ben elért 2,5 százalékos növekedés után idén 1,4, jövőre 1
százalékra mérséklődik. Európa feltörekvő országaiban több százalékponttal
csökkent a gazdasági növekedés üteme az év első három hónapjában, és az ázsiai
gazdaságokban is egyértelműek a mérséklődés jelei.
A konjunktúra lefutásával párhuzamosan a fogyasztói árak emelkedési
üteme a világ minden országában megugrott. A nyersanyag- és olajárak
emelkedéséből fakadó inflációs nyomás gyakorlatilag 2004 óta folyamatosan
érvényesül, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek erőteljes drágulása 2006-ban
indult meg. Az elmúlt egy évben, 2007. június elseje és 2008. június elseje
között a WTI-típusú kőolaj ára kétszeresére, 65 dollárról 130 dollár fölé
emelkedett. A búza 40 százalékkal drágább most, mint egy éve, de 2008.
februárjában, az ez évi csúcsszintjén szintén kétszer annyiba került, mint az
előző évben. Az inflációs sokkok következtében 2008 tavaszára az euró-zóna
inflációs rátája 16 éve nem látott szintre, 3,6 százalékra emelkedett. Míg az
infláció megugrása a fejlett országokban maximum néhány százalékpontos emelkedést
jelentett, a fejlődő országokban ezt többszörösen meghaladóan nőnek a
fogyasztói árak.
2008. évi hazai gazdasági folyamatok
A kormány korrekciós intézkedései 2007-ben elérték fő céljukat,
egyensúlyjavító hatásuk teljesült, az államháztartás és a folyó fizetési mérleg
a tervezettet meghaladóan javult. A GDP növekedési üteme az év második felében
és 2008 első negyedévében jelentősen visszaesett, mértéke 1 százalék alá csökkent.
A nemzetközi inflációs nyomás következtében a dezinflációs folyamat lelassult,
a múlt évi infláció bő 1 százalékponttal meghaladta a tervezettet.
2008-ban az államháztartás
pénzügyi egyensúlya a számítottnál kedvezőbb lesz, a 2008-ra tervezett 4,0
százalékos államháztartási deficit tartható. Az idei előirányzatok a tavalyitól eltérő tényezők (a reformintézkedések,
egyszeri tényezők kiesése) hatására teljesülnek. Az egyensúlyi mutatók a
vártnál kedvezőbbek is lehetnek, miközben a gazdasági növekedés csak lassan fog
élénkülni, s a felerősödött bérnövekedési hullám is lassan mérséklődik. A növekedés legfőbb kockázatát a külső
kereslet és az infláció alakulása jelenti. Az Ecostat számításai szerint a
hazai gazdaság csak a második félévben fog élénkülni. A növekedés mérsékelt ütemét jelentős mértékben a globális gazdaság lassulása
okozza, emellett a hazai fogyasztás és felhalmozás csak lassan élénkül.
A gazdaság 2008. évi
növekedése mintegy kétszerese lehet a tavalyinak.A mezőgazdasági teljesítmények becslései optimistának tűnnek, az
időjárási feltételek egyelőre kedvezőek. Az építőipar talpra állása nagy
biztonsággal prognosztizálható. A lakossági fogyasztás kissé bővül, a beruházások
fokozatosan élénkülnek. A nemzetközi konjunktúra ezzel szemben lanyhul, hatása
egyértelműen negatív, de mértékét nehéz megbecsülni. A vegyes előjelek ellenére
a veszteségeket elszenvedett építőipar megerősödése és várhatóan javuló mezőgazdaság révén a múlt évinél kedvezőbb, 2,6 százalék
körüli GDP növekedéssel számolunk.
A gazdasági növekedés tényezői
változóban vannak. A gazdasági
növekedés lényeges összetevője a külkereskedelmi
egyenleg javulása, ennek tendencia-formáló szerepe erős marad. A magyar
exportlehetőségek szempontjából kedvező, hogy a kivitel eltolódott a
dinamikusan fejlődő új tagállamok és az EU-n kívüli országok felé. Az
Ecostat számításai szerint 2008-ban az export 11,2 százalékkal, az import 10
százalékkal bővül.
A termelő ágazatok magánberuházásainak gazdaságélénkítő szerepe
fokozatosan erősödik. A
beruházási aktivitás várhatóan 2008 második felétől élénkül, 2008-ban a
beruházási ráta kedvező esetben elérheti a 4,2 százalékot. Az ÚMFT
fejlesztési ráfordításai szórványosan megjelentek, az előző években kezdett
EU-s fejlesztések forrásai bizonyos mértékben növelték a szűk hazai forrásokat.
A beruházások műszaki összetétele tartósan kedvező, a gépek és berendezések
fejlesztésének volumene 8,4 százalékkal emelkedett az első negyedévben, az
építési beruházások viszont 15,5 százalékkal elmaradtak a múlt évitől. A
gépberuházások élénkülése már tavaly is érzékelhető volt. Az építési
beruházások teljesítményértékének csökkenése főleg az autópálya- és egyéb
útépítések csökkenésével van összefüggésben.
A lakossági fogyasztás csökkenésének negatív szerepe megszűnik, a
fogyasztás lassú bővülése javítja a növekedési kilátásokat. Mindezen tényezőket
figyelembe véve 2009-ben már 3 százalék feletti GDP növekedéssel számolunk.
Az államháztartás eredmény szemléletű hiánya 3,2 százalékra mérséklődhet,a Konvergencia Programban rögzített hiánycsökkentés a jelek szerint teljesíthető.
A mérsékelt gazdasági növekedés ellenére az infláció a korábbi várakozásoknál magasabb
marad.
2008 első hónapjaiban az infláció üteme lassan mérséklődött, az
első negyedév átlagában 6,9 százalékot ért el. Az elmúlt év inflációs
sokkjainak első hulláma lecsengőben van. Felerősödött viszont az egyes
nemzetközi ártendenciákból (energia, nyersanyag, élelmiszerek) fakadó inflációs
nyomás. Számításaink szerint éves átlagban az éves fogyasztói áremelkedés
mértéke 6 százalék körüli lesz. Decemberre az infláció 4,5 százalékra
mérséklődhet. A beruházási aktivitás
várhatóan 2008 második felétől élénkül, 2008-ban a beruházási ráta elérheti,
kedvező esetben elérheti a 4,2 százalékot. Az Új Magyarország Fejlesztési
Terv nyújtotta források hatása egyre inkább érezhető. 2008-ban a fejlesztések
fokozatos javulása várható, a növekedés a feldolgozóiparban és az
infrastrukturális fejlesztésekben jelentkezik, beleértve az egészségügyet, az
oktatást és a környezetvédelmet is.
Összességében a 2008-2009. évi kockázatok nem az
egyensúly, hanem a növekedés és az infláció oldalán vannak. A fő
bizonytalanságot a világgazdasági környezet jelenti. A változások mértéke
kezelhetőnek tűnik, 2010-re a gazdaság már kiegyensúlyozott feltételek között
fejlődhet, a gazdaság növekedés üteme akár 4 százalék körül is alakulhat.
Az
ECOSTAT májusi előrejelzése a magyar gazdaság fejlődésére
(változás az előző
évihez képest, összehasonlító áron)
|
| Mutatók |
2006 |
2007 |
2008
prognózis |
2009
prognózis |
| Bruttó hazai termék (%) |
3,9 |
1,3 |
2,6 |
3,3 |
| Háztartások végső fogyasztása
(%) |
2,1 |
-2,1 |
0,4 |
2,4 |
| Közösségi fogyasztás (%) |
6,6 |
-3,2 |
-2,0 |
0,5 |
| Bruttó állóeszköz-felhalmozás
(%) |
-2,8 |
1,0 |
4,2 |
5,1 |
| Kivitel (nemzeti számlák
alapján, %) |
18,9 |
14,2 |
11,2 |
10,3 |
| Behozatal (nemzeti számlák
alapján, %) |
14,5 |
12,2 |
10,1 |
9,1 |
| Külkereskedelmi áruforgalom
egyenlege (milliárd euró) |
-2,4 |
-0,3 |
0,1 |
0,2 |
| Éves fogyasztói árindex (%) |
3,9 |
8,0 |
6,2 |
4,0 |
| Folyó fizetési mérleg egyenlege
(milliárd euró) |
-5,4 |
-5,0 |
-5,3 |
-5,3 |
| Államháztartás ESA95 egyenlege
a GDP százalékában |
-9,2 |
-5,5 |
-3,9 |
-3,2 |
| Munkanélküliségi ráta (%) |
7,5 |
7,4 |
7,6 |
7,3 |
| A bruttó átlagkereset alakulása
(%) |
8,1 |
8,0 |
7,6 |
6,0 |
| Az ipari termelés alakulása (%) |
10,1 |
8,1 |
6,2 |
6,5 |
| Az építőipari termelés
alakulása (%) |
-1,6 |
-14,1 |
4,0 |
5,0 |
| Kiskereskedelmi forgalom
volumene (%) |
4,4 |
-3,0 |
1,0 |
2,0 |
| Jegybanki alapkamat a) |
8,0 |
7,5 |
8,0 |
7,0 |
|
Megjegyzés: a) Az
év végén
|
Figyelem: A magyar gazdaságra
vonatkozó átfogó elemzésünk és friss előrejelzésünk a negyedéves MONITOR című kiadványunkban
2008. június 26-án jelenik meg.
| |