|
Bevezetés
A munkaszervezés
feltételei és módja az elmúlt évszázadokban jelentősen változott.
A társadalom tagjai az 1800-as évek kezdetéig-közepéig munkájukat
többnyire otthon, illetve az otthonukhoz közeli helyen végezték,
meglehetősen kevés ember tartozott egy-egy gazdasági egységhez.
A mezőgazdaságban, valamint a kézműiparban, amelyek hosszú időn
át a legtöbb embert foglalkoztatták, a gazdálkodó lakóhelye és munkahelye
egymás mellett helyezkedett el. Az alkalmi munkások szállása is
többnyire a gazdasághoz közel volt, csupán az időszaki munkások
végezték munkájukat távolabb lakóhelyüktől. A kézműipari tevékenység
is a mester lakóhelyéhez kötődött. A munkahelyek - a manufaktúrák
létrejötte után is - a munkások lakóhelye közelében lettek kialakítva.
A termelés koncentrálódása,
a munkások lakásának és munkahelyének távolodása az ipari forradalmat
követően kezdődött el. A XIX. században az iparosítás szakaszában
a termelés gyors ütemben koncentrálódott, létrejöttek a nagyvárosok,
amelyek egyre jellemzőbbé váltak a fejlett országokra. E kétirányú
koncentráció az ipari termelés viszonylag gyors fejlődésével párhuzamosan
erősödött.
A XX. század
dinamikus technológiai fejlődése nagyrészt technikával helyettesítette
az élőmunkát. Ma már a tömegtermelés nem igényli sok munkás egyazon
helyre történő összpontosítását, az alvállalkozási, illetve
a tevékenység kihelyezési (outsourcing) rendszer gyors ütemben
terjedt. A mai nagy gyárakban, üzemekben, intézményekben a munkások,
alkalmazottak száma fokozatosan csökken. A gépek alkalmazása olcsóbb,
kevesebb gonddal jár és általában megbízhatóbb, mint az emberé,
ez pedig több profitot jelent a tőke számára. Ha a feladat gépekkel
nem végeztethető el, akkor sokszor kiadják alvállalkozásba.
A termelő ágazatok
gyorsütemű és magas színvonalu automatizálása, a termelési célú
robotok üzembe állítása, a korszerű munka és üzemszervezési eljárások
bevezetése a fizikai tevékenységet is végzők számát folyamatosan
mérsékli. Ezzel egyidejűleg a számítástechnika és a telekommunikáció
gyors ütemű térhódításának és összekapcsolódásának lehetünk tanúi
és részesei. A munkaszervezés alapvetően új módozatai kedvező
távlatokat nyitnak, a távmunka térhódítása számára. Alapvetően
a szellemi munkát és egyes szolgáltató tevékenységet végzők számára
teszi egyre könnyebbé, hogy a feladatok növekvő hányadát otthonukban
végezzék el.
Ez a munkavégzés
azonban egészen más képességeket igényel, mint amilyeneket a központosított
és hierarchizált, viszonylag nagy létszámú munkaerőt foglalkoztató
munkahelyeken elvárnak, legyenek azok termelő-egységek vagy szolgáltató
szervezetek. A tevékenységek növekvő hányada ismét egyénivé válik,
elvégzése sokkal komplexebb ismereteket és önállóságot kíván, mint
amit a hagyományosnak tekinthető munkaszervezés mellett a munkavállalóktól
elvárnak.
A tudományban,
a technikában-technológiaiban megjelenő kutatási eredmények gyorsuló
ütemben jelennek meg a napi termelésben, az élőmunka soha nem tapasztalt
termelékenység növekedése következtében egyre több munkás kerül
ki a gyárakból, válik feleslegessé korábbi munkahelyén, munkakörében.
A munkanélküliség a legfejlettebb országok kivételével szinte mindenhol
nő, illetve magas szinten állandósul. A nagy volumenű munkanélküliség
negatív hatásai arra késztetik a kormányokat, hogy megoldást próbáljanak
találni a problémára. A jelen század második felében Európa szerte
elterjedtek az ún. atipikus munkaformák. Ez a fogalom
felöleli a foglalkoztatásnak mindazon formáit, amelyek különböznek
a hagyományosnak tekintett foglalkoztatottsági módoktól. Rendszerint
ide sorolják a részmunkaidős foglalkoztatást, az alkalmi vagy szezonális
foglalkoztatást, az önfoglalkoztatást, az otthon végzett munkát,
a rögzített határidejű szerződéssel történő foglalkoztatást, a munkakörmegosztást
(job-rotation) stb. Ezek a munkaszervezési módszerek gyorsan
népszerűvé váltak, elsősorban azért, mert alkalmazásuk kedvezőnek
bizonyult a tőke számára, s munkalehetőséghez jutott számos munkavállaló
is, aki egészségi vagy más ok miatt másként nem tudott volna keresethez
jutni.
A ma hagyományosnak
mondott (teljes munkaidős, határidő nélküli szerződéssel történő)
foglalkoztatási formákért a szakszervezetek harcoltak meg. Ilyenek
a fizetett szabadság, az egészségbiztosítási hozzájárulás (néhány
esetben a nyugdíjbiztosítás is), amit a munkaadó fizet, a végkielégítés,
amelyet elbocsátáskor fizetnek. Az atipikus munkaformáknál ezekben
a származékos juttatásokban a munkavállalók nem részesülnek, ami
a munkaerő költséget mérsékli, a vállalkozások versenyképességét
javítja. A munkaadó számára az atipikus munka tehát olcsóbb erőforrást
jelent. Ez a fő oka annak, hogy a munkaadók növekvő arányban preferálják
ezeket a munkaformákat.
Bár az atipikus
munkaformák számos, korábban kiharcolt előny elvesztésével járnak,
a munkavállaló számára mégis sokszor vonzónak tűnik, ami több okkal
magyarázható. A nők gyakran részesítik előnyben a részmunkaidős
foglalkoztatást, illetve az otthon dolgozást, mert ez lehetőséget
ad arra, hogy több időt töltsenek családjukkal, több időt fordíthatnak
gyermekeik nevelésére. A szellemi dolgozók többnyire azért preferálják
ezt a munkaformát, mert függetlenebb munkavégzésre ad módot, illetve
több munkaadónak dolgozhatnak, egyidejűleg többféle munkát végezhetnek
párhuzamosan, ezáltal többet is kereshetnek, maguk oszthatják be
az idejüket, mentesülnek az állandó és közvetlen ellenőrzéstől és
ezért úgy érzik, hogy a munka nem jelent számukra akkora megterhelést,
mintha egy kötött munkahelyen, lakhelyüktől távol végeznék azt.
A csökkent munkaképességűek szintén kedvelik az atipikus munkaformákat,
mert az otthoni munka számukra előnyösebb. Ez különösen igaz a mozgássérültekre.
Így azután a munkaadó és a munkavállaló érdekei találkoznak és
az atipikus foglalkoztatási formák - köztük a távmunka - a világban
már egyre több munkavállalónak teremtenek lehetőséget arra, hogy
jövedelemhez jusson.
Jelen tanulmány
a folyamat hazai és nemzetközi tapasztalatait kísérelte meg összegyűjteni.
Igyekszik felhívni a figyelmet napjaink és a közeljövő fejlődési
tendenciáira, értékeli a hazai sajátosságokat, lehetőségeket. Az
ECOSTAT e viszonylag széles körű és rendszerezett ismeretanyag közreadásával
hozzá kíván járulni a foglalkoztatással kapcsolatos gazdaságpolitikai
döntések, valamint a további kutatások megalapozásához.
A 90-es évek
végére Magyarországon is megjelent elemzések és kezdeményezések
formájában az atipikus foglalkoztatás világszerte terjedő formája,
a távmunka. Az első foglalkoztatáspolitikai kísérletek után talán
egy illúzióval is szegényebbek lettünk: a hazai munkaerőpiac feszültségeit
a távmunka még nem képes radikálisan orvosolni. A felismerés időszerű,
a távmunka valóban ígéretes lehetősége az információs társadalom
által formálódó új foglalkoztatási rendszernek.
A tanulmány
a nemzetközi trendeket bemutatva a távmunkát objektív fogalmi keretbe
illeszti. A hazai társadalmi-gazdasági reálfolyamatok összefüggéseinek
elemzésére alapozva a megvalósítás szempontjából vizsgálja a távmunka
bevezetésének és elterjedésének problematikáját. Az 1996-98 között
kezdeményezett hazai programok értékelése - mely a foglalkoztatáspolitika
vélt állami kizárólagosságának is kritikája - az első kísérletek
kudarca rávilágít arra, hogy a távmunka, - s ez feltételezhetően
a részmunkaidős foglalkoztatás nehezen érthető hazai fejletlenségére
is az egyik válasz - csak a gazdasági érdekeket közvetlenül kifejező
valós munkaerő-piac által igényelt mértékben és formában terjeszthető.
Az állami intervenció, ha mégoly jó szándékkal is kerül bevezetésre,
nem képes a reálfolyamatok azonnali megváltoztatására.
Feltételezhetően
a távmunka a fejlettebb munkaerő-piacok és foglalkoztatási rendszerek
egyik jellemző munkaszervezési formája. Az informatikai társadalom,
az "internet-gazdaság" térhódításával világszerte hódít
a tér és idő paradoxonával is dacoló atipikus foglalkoztatás.
A nemzetközi
trendek a foglalkoztatási hierarchiában a top-down modell
szerint a távmunka esetében a magasabb szintű, kvalifikált és elektronikus
környezetben végezhető munka esetében mutatnak jelentősebb és relatíve
stabil foglalkoztatásra példákat. S bár a hazai kísérletek a másodlagos
munkaerő-piacon az által kezdeményezett programok által kezdődtek,
e foglalkoztatási forma jövőbeli elterjedésének lehetőségét a kezdeti
kudarcok sem kérdőjelezik meg.
A tanulmány
segít eligazodni a távmunka forgalmi rendszerében, bemutatva az
alkalmazás előnyeit és korlátjait. A hazai kutatásokra alapozva
számba veszi a potenciális tényezőket - foglalkoztatási szerkezetet,
infrastrukturális jellemzőket, munkáltatói érdekeket - melyek Magyarországon
együttesen érdemben képesek befolyásolni a távmunka jövőjét.
Összefoglalás
A távmunka hatása
és jelentősége országonként változó. A téma elsősorban a fejlett
országokban áll a figyelem középpontjában, a fejlődő országokban
többnyire a mezőgazdaság és a kézműipar különféle ágai vannak túlsúlyban,
amelyekben a távmunka lehetőségei meglehetősen szerények. A távmunka
tehát elsősorban a fejlett országok kormányait, munkavállalóit és
szakszervezeteit foglalkoztatja.
A távmunkát
alapvetően a műszaki fejlődés eredményeinek gyors térhódítása tette
lehetővé. Az elmúlt évtizedekben a fejlettebb országokban a gazdaság
struktúrája a szolgáltatások felé tolódott el. A mezőgazdaságban
és az ipari termelésben egyre kevesebb dolgozóra van szükség, minthogy
ezeket a munkákat viszonylag könnyű gépekkel helyettesíteni. Ezzel
szemben a szolgáltatási szektor gyorsan növekszik, mert önmaga is
újabb és újabb szolgáltatásokat generál és így egyre több ember
számára biztosít munkahelyet. A szolgáltatások folyamatosan növekvő
hányada végezhető számítógép segítségével. A globalizáció igénye
és a műszaki fejlődés adta lehetőségek hozták létre azt a számítógépes
világhálózatot (Internetet), amely lehetővé teszi, hogy bizonyos
munkákat bárhol el lehessen végezni, ahol a számítástechnikai és
telekommunikációs feltételek megvannak, a munka eredményét szinte
azonnal el lehet juttatni a munkaadóhoz, megrendelőhöz.
Az Európai Unió
vezető testületei azzal számolnak, hogy a következő évszázadban
a foglalkoztatáson belül a távmunka jelentős, egyes vélemények szerint
döntő szerepet fog játszani. Néhány kisebb európai uniós tagállam
(Írország, Görögország) már most olyan fejlődést ért el a távmunka
területén, amely példaértékű lehet.
Az Európai Unióhoz
való csatlakozásunkban nem elhanyagolható jelentőségű lesz az a
mód, ahogyan a távmunkával kapcsolatos tennivalókhoz viszonyulunk.
Jól ismert tény, hogy az Európai Unió számos tagállama azért tart
a szervezet kibővítésétől, mert fél a jóléti célú migrációtól, amely
az új tagországokból a magasabb bérek miatt várható. A távmunka
eszköz lehet arra, hogy olyan személyek számára is munkalehetőséget
teremtsen, akinek foglalkoztatására lakóhelyén egyébként nem lenne
mód. A távmunka uniós szintű integrációja révén egy jelentős, jól
képzett réteg nem kényszerül lakóhelye elhagyására, ha képzettségének,
kreativitásának megfelelő munkához, és az azzal járó magasabb jövedelemhez
szeretne hozzájutni.
A klasszikus
értelemben vett távmunkások száma Magyarországon jelenleg még nagyon
alacsony. Az előző kormány intézkedéseket tett annak érdekében,
hogy ezt a foglalkoztatási formát elterjessze, a program eredményei
azonban meglehetősen szerények voltak. Ennek okai összetettek, az
egyik tényező feltételezhetően az volt, hogy a támogatás formája
nem volt megfelelő. A másik problémát e programmal kapcsolatban
az okozhatta, hogy olyan speciális csoportok számára kívántak munkalehetőséget
biztosítani, amelyeket a munkaadók nem szívesen alkalmaztak. A harmadik
ok, hogy olyan feltételeket írtak elő a program keretében (a legalább
egy éves foglalkoztatás), amelyet a munkaadók túlzottnak tartottak
az akkori megrendelés-biztonság mellett. A munkaadók hangsúlyozták,
hogy nem képesek ilyen hosszú időre elkötelezettséget vállalni,
bizonytalan piaci feltételek mellett. Nem tévedünk sokat, ha összefoglalóan
azt mondjuk, hogy a kormányprogram időpontjában (1996) a távmunka
érdemi volumenű bevezetésének a hazai gazdaságban nem voltak meg
sem a társadalmi, sem a tárgyi feltételei. A program indítása -
megítélésünk szerint - idő előtti volt, következésképpen a hazai
gazdaságba szervesen nem tudott beépülni, kudarca az adott feltételek
között elkerülhetetlen volt.
A távmunkával
kapcsolatban felmerülő egyéb problémák olyan jellegűek, amelyek
más országokban is előfordulnak, ám hazánkban talán erőteljesebben.
Minthogy a telefondíjak magasak, a legtöbb munkavállaló nem képes
vállalni e munkavégzéshez kapcsolódó járulékos költségek finanszírozását
és erre a munkaadók sem hajlandóak. Ha a költségek finanszírozását
a munkaadók mégis átvállalják, ezzel a foglalkoztatási formával
hazánkban kevesebbet tudnak megtakarítani a magas járulékos költségek
miatt, mint külföldön. További probléma, hogy a hazai lakásállomány
nagy hányada meglehetősen kis alapterületű, a zavartalan munkavégzés
igényeinek nem felel meg. Kevesek rendelkeznek elég tágas lakással
ahhoz, hogy azon belül zavartalan munkahelyet tudjanak maguknak
kialakítani. A harmadik jelentősebb probléma az, hogy sok esetben
megoldatlan a számítógépes adatvédelem, illetve a számítógépek vagyonvédelme,
biztosítása és folyamatos üzemképességének garantálása.
A munkaadók
- akik megpróbálkoztak ezzel a formával - véleménye a távmunkások
munkahatékonyságával kapcsolatosan eltérő. Sokan úgy gondolják,
hogy nincs jelentős különbség a távmunkás és a hagyományos formában
foglalkoztatott dolgozók teljesítménye között. Úgy tűnt, hogy lényegében
a munka típusa határozta meg azt, hogy a távmunkás tevékenységének
minőségét a munkaadó az átlagosnál jobbnak vagy kevésbé jónak minősítette.
Érdemes megemlíteni,
hogy a munkaadók a legtöbb esetben preferálják a munkakihelyezést
valamilyen formában. Ez azt jelenti, hogy a távmunkások többsége
Magyarországon nem alkalmazott, hanem ún. kényszervállalkozó, aki
azért váltja ki a vállalkozói igazolványát, hogy meg tudja tartani
a munkahelyét, illetve annak elvesztése esetén másutt könnyebben
el tudjon helyezkedni. A munkaadók rendszerint azért alkalmazzák
a távmunkásokat, hogy mentesüljenek a foglalkoztatással járó magas
társadalombiztosítási hozzájárulás alól. A menedzsment részéről
azonban fenntartások is megfogalmazódnak a távmunkával kapcsolatosan.
A fő kifogás, hogy e tevékenység nem ellenőrizhető kielégítő módon.
Azok a távmunkások,
akiknek sikerült e státuszban állást találniuk, többnyire magasan
képzettek, általában középkorúak, a legtöbben házasok. A gyermekek
száma, illetve a kiskorú gyermekek léte nem volt meghatározó a munkavállalás
ezen formájánál. A munkavállalókat főként az motiválta a távmunka
vállalásában, hogy maguk oszthatják be a munkaidejüket és többet
kereshetnek, mintha hagyományos munkaszervezés keretében dolgoznának,
mert így egy időben több munkaadónak is dolgozhatnak, önkizsákmányolásuknak
csak egészségi állapotuk szab határt. A vizsgálat egyik érdekes
tapasztalata a távmunkások ellentmondásos vélekedése relatív jövedelmi
helyzetükről, nevezetesen arról, hogy véleményük szerint ezen új
foglalkoztatási formában jobban keresnek, mint a hagyományos munkaszervezetben
dolgozó társaik. Másrészt viszont úgy vélekednek, hogy a távmunka
következtében érzékelhető hátrányba kerülnek a munkaadó telephelyén
dolgozókhoz képest, minthogy ők nem kapnak jutalmat, prémiumot.
Ugyanakkor e munkavállalók úgy érzik, hogy saját érdekeiket maguk
is meg tudják védeni. Szakszervezethez nem kívánnak csatlakozni.
Magyarországon
- fejlett országok döntő többségéhez hasonlóan - nincs külön jogi
szabályozás a távmunkára. A szakértők és a munkaadók úgy vélik,
a meglévő munkaügyi szabályok megfelelőek a távmunkában történő
alkalmazás szempontjából is, tehát nincsen szükség azok módosítására,
illetve új szabályozás kidolgozására és bevezetésére. A későbbiekben
az esetleges munkajogi problémák a jelen szabályozás kiegészítésével
megoldhatók. Jelenleg a munkaszerződésben célszerű specifikálni
azokat a sajátos körülményeket, amelyek a távmunka kapcsán felmerülhetnek.
|