Az Európai Unió közös valutáját, az eurót 1999. január 1-jén vezették be, 12 ország részvételével. A csatlakozás feltételeit a Stabilitási és Növekedési Paktumban fogalmazták meg, az alapelvek "maastrichti kritériumok" néven mentek át a köztudatba.

A kritériumok egyidejű teljesítése nem volt könnyű feladat az Európai Monetáris Unióba (EMU) tartozó országok többségében. Ezek között mindössze négy olyan volt - Finnország, Franciaország, Írország és Luxemburg - , amelyek a kritériumok alapértelmezése szerint már a csatlakozási feltételek kidolgozásának évében "EMU érettnek" számítottak. A többi ország csak később, az euró bevezetésének időpontjára felelt meg ezeknek a követelményeknek, egyesek csak a másodlagos kritériumok alapján, gyors antiinflációs és stabilizációs intézkedések eredményeként léphettek be az euróövezetbe. A gyors stabilizációs intézkedések nem minden esetben voltak tartós hatásúak.

A tíz új tagállam közül csak Szlovénia tudta teljesíteni mind a négy előírást. Ennek megfelelően déli szomszédunk 2007. január 1-jével tagja lehet a valutaövezetnek. A többi tagállam közül Csehország, Lengyelország és Litvánia is közel került az EMU-tagsághoz, a nemzetközi és belső gazdasági feltételek kedvezőtlen alakulása miatt azonban nem tudták ezt a küszöböt átlépni. Csehországban és Litvániában a fogyasztói árak növekvő tendenciáját kellene megfordítani ahhoz, hogy bevezethessék az eurót, Lengyelországban pedig a kamatszint hektikus változását szükséges stabilizálni. Észtországban, Lettországban és Szlovákiában a "túlfűtött gazdasági növekedés" miatt felpörgött infláció nehezíti ezt e folyamatot. Ciprus és Málta csatlakozását a magas államadósság gátolja. Sajnálatosan Magyarország EMU tagsága került időben a legtávolabbra. A múlt évig ugyan még csak három kritérium (az árstabilitás, a kamatszint és az államháztartási deficitcél) teljesítése okozott gondot, de a legújabb konvergencia programban közölt adatok szerint az államadósság korábbinál majd 10 százalékponttal magasabb szintje is akadályozza belépésünket.

Forrás: Eurostat, Euro Indicators News Release, 2006.04.28.

Szlovénia a 10 új tagország közül elsőként nyer bebocsátást az euró övezetbe. Az eredményei önmagukért beszélnek. Szolid, következetes, a legfőbb makoökonómiai fejlődési-egyensúlyi szabályokat (például a jövedelemtermelés és elosztás arányait) következetesen betartó gazdaságpolitikát folytattak.

Litvániát néhány hónapja sokan még az EMU-ba "befutó országok" közé sorolták. Lemaradt erről a lehetőségről, ez a gyorsan növekvő, túlfűtött gazdaságok tipikus egyensúlyi veszélyére, az inflációs hajlam növekedésére hívja fel a figyelmet. A Litvániáról hozott döntés azt is demonstrálja, hogy az európai integráció áramába való mielőbbi bekapcsolódáshoz nem odázható el túlságosan hosszú ideig az ár és a termékadó rendszerek EU konformá tétele. A vonatkozó adatok alapján érzékelhető, hogy a kiugróan magas növekedési ütemek hosszú távon, erősen integrálódó gazdaságban csak nehezen tarthatók fenn, gyakran egyensúlyi zavarokhoz vezetnek.

Csehország konvergenciáját évek óta az államháztartási deficit ciklikus mozgása nehezíti. Más mutatók alapján jó esélyei lennének az euró nem túl távoli bevezetésére. A csehországi ciklikus deficitnövekedés közvetlen oka a végső fogyasztásnak a GDP növekedését jelentősen meghaladó üteme. További veszélyt jelenthet az is, hogy a fogyasztói árindex változásának üteme 2006-ban enyhén emelkedni kezdett, amelynek oka az új tagországok többségénél fellelhető túl gyors gazdasági növekedés, az ezzel együtt járó munkaerőpiaci feszültségek és a megengedhetőnél magasabb bérnövekedési ütem. Az sem teljesen szerencsés, hogy a GDP növekedésének a gyorsulása egy anticiklikus politika mellett következett be. Mindezen tendenciák ellenére a cseh gazdaság megítélése viszonylag jónak mondható, ez nem kis részben annak tudható be, hogy az ország fiskális politikája szigorodott. A "feszes" gazdaságpolitikát azonban az utóbbi évek politikai instabilitása és kormányzati váltógazdasága miatt nem sikerült tartóssá tenni, az ország államháztartási deficit-érzékenysége "újratermelődik" . Az EU tagállamok többségének hosszú távú elöregedési tendenciáihoz hasonlóan a cseh nemzetgazdaság esetében is azzal kell számolni, hogy az államháztartási terhek növekedése csak a nagy társadalmi elosztó rendszerek mielőbbi racionalizálásával előzhető meg.

Ausztria az euró bevezetését megelőző években viszonylag jó esélyekkel rendelkezett az előírt kritériumok teljesítéséhez. A négy előírás közül egyedül az államadósság szintje tért el némileg a 60 százaléktól. Az államadósság gyors mérséklését az ország vezetése elsősorban a lakossági és a kormányzati szektor fogyasztásának visszafogásával oldotta meg. Tették ezt úgy, hogy ezzel egyidejűleg a felhalmozási hányad növelése nyomán a nemzetgazdaság bővülési üteme is felgyorsult, a belföldi fogyasztás ezzel egyidejű visszafogása pedig lehetővé tette a kivitel bővítését és a foglalkoztatás javítását. Mindez az ország folyó fizetési mérlegének a javításával együtt lehetőséget biztosított az államadósság jelzett ütemű mérséklésére. Ausztria államadóssági mutatója mindezek eredményeként ma már közel áll az aktuális referencia értékhez és a pénzügyi stabilitás jövőbeni fenntartásához várhatóan nem lesz szükség hosszú távú, átfogó takarékossági programokra és az adószint versenyképességet rontó növelésére. Mindezen folyamatok közben az ország kormányai hibákat is elkövettek, a fiskális politika menet közbeni fellazulása miatt a pénzügyi stabilizáció közel kétszer annyi időt vett igénybe, mintha azt egy egységes gazdaságpolitikával, változtatások nélkül hajtották volna végre.

Olaszország volt a régi tagországok közül az, amelynek az előírt kritériumok betartása az egyik legnagyobb nehézséget jelentette. Ez azzal magyarázható, hogy az államadósság csökkentését a költségvetési egyenleg egyidejű javításával kell megoldaniuk. Ezt az ország vezetése mind ezideig csak részlegesen tudta teljesíteni. Ez vélhetően versenyképességi, alkalmazkodási hiányosságok következménye, a dekonjunktúra időszakában az ország termelékenységi mutatói az EU átlag alatt, a reálbérek, az uniós átlag szintjén növekedtek. Az ország a végső fogyasztás változása terén sem alkalmazkodott a szükséges rugalmassággal a konjunktúra ciklusokhoz. A lakossági fogyasztás aránya ugyan időközben néhány tized százalékponttal mérséklődött, de a kormányzati szektor fogyasztása és a bruttó felhalmozás ezt jelentősen meghaladó mértékben növekedett. Olaszország államadóssági szintje egyike a legmagasabbaknak az eurózónán belül. Emiatt folyamatos és hosszú ideig tartó jövedelem megtakarításra van szükség, amelyet azonban távlati aránytalanságok és feszültségek, például az eurózóna átlagánál kisebb aktivitási ráta és a lakosság demográfiai folyamatokra visszavezethető "elöregedési tendenciája" -is tovább nehezítenek.

Spanyolország euró bevezetését és a pénzügyi stabilizációt elősegítő tapasztalatai különösen tanulságosak lehetnek Magyarország számára, mivel az alkalmazásukra egy dekonjunktúra időszakában került sor. Az ebből adódó nehézségeket az ország vezetése úgy oldotta meg, hogy a külső kereslet visszaesésével járó negatív hatásoknak egy anticiklikus fejlesztéspolitikával elébe ment. Ezt a stabilizációs politikát államkölcsönök felvételével, a nagy tömegben bejövő működő tőkével, továbbá számos új munkahely létrehozásával hajtották végre. Ezzel a gazdaság nagyrészt "kinőtte" azokat a problémákat, amelyek az euró bevezetését megnehezítették. Mindennek eredményeként Spanyolország az 1998. és 2001. évek közötti dekonjunktúra idején a második legnagyobb gazdasági növekedést tudta elérni, miközben a költségvetési egyenlegét is szufficitessé tette.

Spanyolország pozitív és néhány más ország (Görögország és Portugália) negatív példája együttesen arra hívja fel a figyelmet, hogy az anticiklikus gazdaságpolitika csak akkor hoz eredményt, ha a fejlesztéspolitikát társadalmi párbeszéd és béke, valamint szigorú elosztás- és bérpolitika alapozza meg. Amint ezek a feltételek meginogtak, a gazdasági növekedés lelassult, a pénzügyi egyensúly megőrzésére nem maradt más eszköz, mint a növekvő nominálbérek újbóli "inflálása" , ez pedig rontja a pénzügyi stabilitást.

Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amelynek pénzügyi egyensúly visszanyeréséhez "négyfrontos" stabilizációs stratégia alkalmazásával jelentős javulást kell elérnie a maastrichti kritériumszint teljesítéséhez. A bemutatott nemzetközi analógiákból egyértelműen kitűnik, hogy a kritériumok teljesítése csak több évi munkával, a reformtervek következetes végrehajtásával érhető el.

Forrás: Eurostat, Euro Indicators News Release, 2006.04.24.

Az uniós országok majdnem mindegyikénél szükség volt kiigazító programokra, amelyek teljesítése az előzetesen feltételezettnél lényegesen több időt igényelt. A célul kitűzött jelentős költségvetési egyenleg és államadósság szint csökkentés megvalósítható, de időigényes és következetes gazdaságpolitikát, szigorú fiskális politikát igénylő feladat, amelyet megfelelő monetáris intézkedésekkel kell támogatni. A konszolidáció terhei szempontjából kedvező, ha a külgazdasági konjunkturális feltételek jók, a nemzetközi kereskedelmi forgalom élénk. Tapasztalatok alapján azok az országok értek el számottevő konszolidációs sikereket, amelyek az egyensúlyi feltételek biztosítása mellett jól alkalmazkodtak a mindenkori konjunktúraváltozásokhoz és mindvégig átlag fölötti gazdasági növekedést tudtak elérni.

A nemzetközi tapasztalatok további lényeges tanulsága, hogy minden sikeres államháztartási reform a társadalom, a pártok és civil szervezetek, érdekképviseleti szervek közötti megegyezés, termékeny együttműködés révén valósult meg (Spanyolország, Írország).

A nemzetközi tapasztalatok és egyensúlyi kényszerek alapján a magyar gazdaságot rövid időn belül alkalmassá kell tenni arra, hogy teljesítményét gyorsan és jelentősen növelje. A lakossági túlfogyasztást gazdasági lehetőségeinkhez kell igazítani, és a nagy ellátó rendszerek reformját végre kell hajtani.

A hazai aktualizált konvergencia program gazdasági növekedési pályája viszonylag alacsony, az elérni tervezett konszolidációs eredmények viszont jelentősek. Ez igazolni látszik annak helyességét, hogy az aktualizált Konvergencia programban nem határoztak meg konkrét időpontokat a csatlakozás egyes lépcsőfokaira.

A nagy elosztó rendszerek reform-programja széles területet fog át, amelyen belül az egyes részprogramok kidolgozása a közeli jövő kiemelt feladata. A program belső koherenciájának biztosítása emiatt és a változó feltételek miatt is folyamatos ellenőrzést és korrekciót igényel. A Program teljesítésének fontos súlypontjai vannak. Ilyenek a közigazgatás "karcsúsítása" , átszervezése. Az állam- és közigazgatás majd egészét átfogó létszám leépítés és szervezeti átrendezés nem csupán hosszú távú megtakarításokkal jár együtt, az új struktúrák kialakítása jelentős szervezési munkával és többletköltségekkel is jár. Nem beszélve a szolgáltatások színvonalának átmeneti visszaeséséről. Fontos feladat a foglalkoztatás növelése. E törekvés megvalósítása nagyon nehéz, mivel az egyensúly helyreállítására koncentráló gazdaságpolitika mellett hosszabb idő kell a foglalkoztatottság érzékelhető növeléséhez. A nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó elgondolások indokoltak, a tervezett módosítások azonban számos újabb feszültséget is kelthetnek. Így nem ismertek az adó- és járulékemelések, szigorítások vállalkozói reakciói.

A nemzetközi tapasztalatokat összefoglalva és adaptálva a hazai viszonyokra az alábbiakra kell tekintettel lennünk. Rövid távon a külső és belső feltételek olyanok, hogy a bizalmi tőke az egyetlen esély a konvergencia program megvalósítására. Az aktualizált Konvergencia Programban megjelölt konszolidációs irányok és célok helyesek, sikeres megvalósításuk hosszú távon befolyásolja az ország társadalmi-gazdasági fejlődését. Csúszás esetén a program célkitűzései kiskapukat hagynának egy későbbi lazításra. Nemzetközi tapasztalat, hogy ilyen nagyságrendű stabilizáció csak akkor lehet sikeres, ha az hosszabb távú, több kormányzati cikluson átnyúló társadalmi és politikai megegyezésen alapul. A program időbeli kockázatai miatt a kormányzati ciklusokon átívelő közmegegyezés fontos feltétele és biztosítéka a megvalósulásának. Széles körű politikai-társadalmi megegyezésre azért is szükség van, mert a közös valuta optimális időpontban való bevezetése széleskörű támogatást igényel.