XI. évfolyam 10. szám,  2008. október
előző szám megjelent számok listája következő szám   nyitólap

ECOSTAT TOP-100

A korábbi évekkel ellentétben 2007-ben nem növekedett a száz legnagyobb hozzáadott értéket előállító vállalat1 részesedése az összes kettős könyvvitelt vezető vállalkozás által megtermelt GDP-ből.2 Az arány, csakúgy, mint egy évvel korábban 36 százalék volt, ami arra vezethető vissza, hogy a teljes vállalati kör növekedési üteme, valamint a száz legnagyobb hozzáadott értéket előállító cég együttes bővülése egyaránt 8,5 százalék körül alakult.

Jelenleg nem ismert a hozzáadott érték termelésének implicit árindexe, viszont a felhasználási oldal (fogyasztás, felhalmozás és külkereskedelmi forgalom) árindexeinek ismeretében 7-8 százalék közötti árindexszel számolhatunk. Ebből következően a teljes vállalati körben és a TOP-100-as listán szereplő cégek növekedése reálértéken összesítve 1,5-2 százalékra tehető. Elemzésünk a mellékletben szereplő vállalati adatok és az ECOSTAT vállalati adatbázisából felhasznált ágazati számokra támaszkodva rávilágít néhány olyan összefüggésre, amelyek befolyásolják a következő évek kilátásait is.

Forrás: KSH

2007-ben a 12 legnagyobb hozzáadott értéket előállító nagyvállalat közül 8 cégnél visszaesett, vagy 4 százalék alatti volt a folyó áron mért GDP növekedési üteme. Ezzel szemben három gépipari cég kétjegyű dinamikával, az MVM pedig 36 százalékos tempóval úgy volt képes a GDP-jét bővíteni, hogy a Százakon belül a legnagyobb 12 cég összesítve mintegy 10 százalékos növekedést produkált.

Az említett 12 vállalkozás hozzáadott érték termelése megegyezik a Százakhoz tartozó másik 88 cég által előállított GDP-vel. 2007-ben a korábbiakhoz képest változást jelentett, hogy a Százak által termelt GDP jövedelmi oldalán az arány a bérek felé tolódott el. Ezáltal a profitot és az éves értékcsökkenést magába foglaló bruttó működési eredmény növekedési üteme lelassult. Másképp fogalmazva az árak által behatárolt bevételek és ráfordítások különbözetéből az új érték előállításában nagyobb szerephez jutott a bruttó munkajövedelem, mint a korábbi években.

A toplistán szereplő cégek személyi juttatásokra kifizetett költségei 14,3 százalékkal nőttek 2007-ben az előző évihez képest, miközben a bruttó működési eredmény növekedése alig haladta meg ennek a felét (7,5%). Kiemelkedő, hogy a Százak által elért nyereségnövekedés túlnyomó részét három vállalkozás adta. Ez azt jelenti, hogy a többi vállalat üzemi nyereségének és veszteségének egyenlegeként fennmaradó 40 milliárd forintos eredmény áll szemben a bérköltség mintegy 80 milliárd forintos többletével. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy a listán szereplő nagyvállalatoknál az egy főre jutó bruttó munkajövedelem az átlagosnál, és különösen a KKV szektorban kifizetett béreknél jóval magasabb, ezáltal a százalékos növekmény abszolút értéke is több. Ezen kívül ebben a körben szinte elhanyagolható a járulékok meg nem fizetése és a fekete foglalkoztatás.

A TOP-100 vállalatainak aránya néhány ágazatban, 2006-2007-ben
 
Nemzetgazdasági ág Év TOP 100 vállalkozások
száma (db) GDP (Mrd Ft) termelés növekedése (%) GDP-jének aránya a teljes
ágazati vállalkozói körben (%)
Feldolgozóipar 2007 51 2 452 105,8 50,7
2006 51 2 317   50,1
Villamosenergia-, gáz-,
gőz-, vízellátás
2007 13 475 115,9 73,6
2006 13 410   74,4
Építőipar 2007 5 91 88,1 15,1
2006 5 104   18,5
Kereskedelem, járműjavítás 2007 8 264 186,6 14,5
2006 8 142   8,5
Szállítás, raktározás, posta,
távközlés
2007 17 945 103,2 70,9
2006 16 915   70,3
Vállalkozások összesen 2007 100 4 449 108,5 35,9
2006 100 4 102   35,6
Forrás: ECOSTAT vállalati adatbázis

Az ECOSTAT TOP-100 vállalatainak több mint a fele a feldolgozóiparban működik, a listán szereplő cégek állították elő a teljes iparági GDP 51 százalékát. A nagyszámú, egyedi kiugró vállalati teljesítmény mellett számos jelentős visszaesés is bekövetkezett. Ennek eredményeként a feldolgozóipari GDP növekedési üteme tavaly nem érte el a 6 százalékot sem.

A Százak és az egész nemzetgazdaság exportjának dinamikája 2007-ben az előző évhez képest kis mértékben mérséklődött, a nemzetgazdaság hajtóerejét továbbra is az export jelentette. 2007-ben az ECOSTAT TOP-100 kiviteli többlete jóval meghaladta az 1000 milliárd forintot, ami 12,5 százalékos növekedést eredményezett. A kivitel 95 százalékát a feldolgozóipari vállalatok adták. A feldolgozóiparon belül a korábbi lendületes növekedést felmutató elektronikai és járműgyártási ágazatcsoport 17-17 százalékkal bővítette exportját. A létszámnövekedés mindkét ágazatcsoportban 6 százalék körüli volt.

A TOP-100 vállalatainak kivitele a nettó árbevételből számított arány szerint
 
Az export aránya
az árbevételben (%)
2006 2007
Cégek
száma
Export
(Mrd Ft)
Összesen=100% Cégek
száma
Export
(Mrd Ft)
Összesen=100%
0 21 0 0,0 20 0 0,0
0,1-10 29 69 0,8 25 68 0,7
10,1-50 16 678 7,9 16 447 4,6
50,1-60 7 1905 22,3 8 2001 20,8
60,1-70 5 405 4,7 6 450 4,7
70,1-80 4 674 7,9 2 360 3,7
80,1-90 3 477 5,6 7 1781 18,5
90,1-100 15 4342 50,8 16 4535 47,0
Összesen 100 8550 100,0 100 9642 100,0
Forrás: ECOSTAT vállalati adatbázis

Az összességében dinamikus exportnövekedést meglehetősen koncentráltan érték el a nagyvállalatok. A legnagyobb hozzáadott értéket előállító Százak egynegyede kizárólag belföldi piacra termel, vagy értékesíti szolgáltatásait. További 29 vállalat a nettó árbevételéhez viszonyítva marginális kivitelt ért el, ennek összértéke a Százak kivitelének egy százalékát sem haladja meg. Az export koncentrációját elemezve látható, hogy az utolsó két évhez hasonlóan a 80 és 100 százalékos sávba eső cégek 2007-ben is elérték a Százak külföldi értékesítésének kétharmadát; azaz a vállalatok negyede termelte meg a legnagyobb GDP-t előállító 100 cég kivitelének 66 százalékát.

Az átlagot jóval túlteljesítő exportnövekedést elért vállalatok közül érdemes kiemelni a Samsung Rt.-t, amelynek árbevétele meghaladta az 500 milliárd forintot, miközben kivitele mintegy 60 százalékkal növekedett, és a létszámát is jelentősen bővítette. A második legnagyobb exportőr az Audi Hungária Kft. 1500 milliárd forint kivitellel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Philips Magyarország áll 726 milliárd forintos exporttal, noha utóbbi cég 2007-ben lecsúszott a TOP 100-as listáról. A Magyar Suzuki Zrt. másfélszeres létszámbővüléssel, több mint 40 százalékkal többet értékesített külföldön 2007-ben, mint egy évvel korábban.

A mutatószámok közül a saját tőke változása jelentette tavaly a legnagyobb meglepetést. Miközben az elmúlt években a nagyvállalatok saját vagyonának dinamikája nagyjából együtt mozgott az összes értékesítés nettó árbevételének növekedésével, 2007-ben a Százak összesített saját tőkéje 80 milliárd forinttal (2 százalékkal) csökkent az előző évhez képest. A vizsgált évben 40 vállalatnál zsugorodott, vagy 1 százalékot sem ért el a vagyonbővülés. Összesítve 830 milliárd forintos volt a visszaesés, amelyből a három legnagyobb saját tőkét csökkentő cég 630 milliárd forintot veszített. A nem pénzügyi szféra legnagyobb vagyonával rendelkező Mol-nál 27,9 százalékkal, 354 milliárd forinttal csökkent a saját tőke. Nagyarányú volt a koncentráció a saját tőkéjüket gyarapító cégek között is. A 60 vállalat összes vagyonának növekményéből a 10 legnagyobb kétharmados súlyt képvisel, ezek 500 milliárd forint értékben növelték együttes saját tőkéjüket.

A Százak vagyonának a 328 ezer kettős könyvvitelt vezető vállalkozáshoz mért részaránya 2007-ben csökkent az előző évhez képest. Ugyanakkor a TOP-100 vállalatok összességében újabb rekorddal 1500 milliárd forint adózás előtti eredményt realizáltak 2007-ben, amely 300 milliárd forinttal, 25 százalékkal meghaladta a múlt évi nyereséget. A növekmény kétharmada három vállalat eredményéből adódott úgy, hogy mindhárom cég 2006-ban jelentős veszteséget termelt. Tavaly eltűnt a MÁV Zrt. korábbi 83 milliárd forintos vesztesége, s a cég összesen egy milliárd forint nyereséget realizált. A MALÉV a 11 milliárdos veszteségét pozitív tartományba emelte. A legnagyobb 100 milliárd forintos váltás az E.ON Földgáz Trade Zrt. gazdálkodásában történt, a cég tavalyi nyeresége meghaladta a 60 milliárd forintot.

Ha ezekhez hozzávesszük az energetikai ágazat nyereségének 80 milliárd forintos többletét, látható, hogy az összes fennmaradt ágazatra és vállalatra együttesen 20 milliárd forint profitnövekedés jutott. Ezen belül a feldolgozóipar nyeresége egy év alatt csekély mértékben nőtt, az építőipar valamint a közlekedés és távközlés nyeresége viszont jóval a korábbi szint alatt maradt. A többi ágazat adózás előtti eredménybővülése nem volt számottevő. 2006 végén jó néhány vállalat adómentessége megszűnt, tavaly már csak 18 társaság rendelkezett ezzel a kedvezménnyel. A Százak összesen 192 milliárd forintot utaltak társasági adó címén a költségvetésnek, ezzel az összes kettős könyvvitelű cég befizetéséből 62 százalékot teljesítettek. A Mol korábbi 25 milliárdos kötelezettsége 3,3-szorosára nőtt, és ezzel az olajcég a nem pénzügyi szférában a legnagyobb adózóvá vált.

Az elmúlt évben kedvezően alakultak a Százak beruházásai. Különösen igaz ez a feldolgozóiparra, ahol a növekedés 2007-ben 27 százalékos volt. Nagy fejlesztések valósultak meg a gumi- és műanyag termékek gyártásában, a villamosgép- és híradástechnikai termékek gyártásában és a járműgyártásban. Ezek a beruházások az export további növelését alapozták volna meg.

Az ECOSTAT TOP-100 körbe tartozó vállalkozások a legfontosabb eredményességi mutatók alapján együttesen javítottak pozícióikon. Az egy főre jutó bruttó hazai termék a TOP-100 tagjainál átlagosan 12,6 millió forint volt, kétszerese a nélkülük számított összes többi vállalkozás mutatójának. Az árbevétel arányos adózás előtti eredménynek megfelelő ROS-ráta (működési hatékonyság) szintén jelentősen javult, meghaladta a 7,6 százalékot.


1A hozzáadott érték szerinti sorrendet a Melléklet tartalmazza.

2Az adatok egy része előzetes, a korábbi tapasztalatok alapján plusz-mínusz fél százalékkal változhat. Ennek oka, hogy a naptáritól eltérő ún. üzleti év szerint gazdálkodó szervezetek jó része még most készíti vagy adja be az adóhatóságnak a 2007. évi eredmény-kimutatását.

Írjon nekünkGyakori kérdésekSite mapImpresszum