Hosszú távú globális növekedési prognózisok a válság kitörése előtt és után

A világgazdaság növekedése az évtized első felében kiemelkedően intenzív volt, a bővülés üteme az előző ciklus végétől, 2002-től kezdve emelkedett. A kedvező konjunktúra 2006-2007-ben még évi 5 százalék körüli világgazdasági növekedést eredményezett. A növekedés üteme 2007 közepétől mérséklődött, 2008-ban az amerikai ingatlanpiaci- és jelzáloghitel-válság, majd a nemzetközi pénzügyi válság hatására a fejlett világ recesszióba csúszott. 2008 szeptembere és decembere között rendkívül gyors változások következtek be a világgazdaságban, amelyek a korábbi hosszú távú növekedési forgatókönyveket átírták.

A válság általánossá válását megelőző előrejelzések a korábbinál kissé mérsékeltebb ütemű, ám még viszonylag magas és tartós világgazdasági növekedéssel, csökkenő globális munkanélküliséggel, enyhülő szegénységgel, és a nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás bővülésével számoltak. A legfőbb kockázati tényezőnek a népességnövekedéssel járó élelmiszer és energiahiányt, valamint a fejlett országok elöregedő társadalmának problémáját és az éghajlati-környezeti változásokat tekintették.

Az előrejelzések komplex módon, sokféle szemszögből készülnek (pl.: gazdasági, energetikai, demográfiai, környezeti, politikai stb.). Az általunk vizsgált prognózisokban közös, hogy azok a globális gazdasági növekedés alakulására igyekeznek hosszú távra becslést adni. Míg a 2007-et megelőző években számos hosszú távú előrejelzés készült, a nemzetközi pénzügyi válság hatására - a bizonytalanság erősödése miatt - egyre kevesebben vállalkoznak évtizedekre mutató előrejelzéseket adni.

Hosszú távú prognózisok a válság előtt

A jelzálogpiaci válságot megelőzően a 2005-2007 között megjelenő hosszú távú előrejelzések egy része1 azzal számolt, hogy a világ gazdasági teljesítménye 2030-ig átlagosan évente 3-3,5 százalékkal bővül, így 20-25 éven belül a globális GDP a 2005. évi szint duplájára nőhet. Ez nagyjából a megelőző 30 év növekedési trendjének "meghosszabbításával" volt egyenértékű. Az elemzők úgy vélték, hogy a globális áru- és szolgáltatáskereskedelem ennél nagyobb dinamikával, több mint háromszorosára nőhet, az exporthányad a 2005. évi 26 százalékról 2030-ra 33 százalékra emelkedhet.

A prognózisok megegyeztek abban, hogy 2025-ig az Amerikai Egyesült Államok marad a vezető globális gazdasági hatalom, ami elsősorban a kedvező demográfiai tényezőknek, a bőséges természeti erőforrásoknak, a "hatékony" pénzügyi intézményeknek, a jelentős számú migrációnak, a nagyméretű belső piacnak, a tudományos és technológiai innovációs bázisnak lesz köszönhető. Annak ellenére, hogy a "Lisszaboni program" 2010-re az EU-t a világgazdaság legjelentősebb gazdasági egységének képzelte el, már az ezredfordulóra nyilvánvalóvá vált, hogy Nyugat-Európa nyersanyagokban szegény, piacai kevésbé rugalmasak és nyitottak, súlyos demográfiai problémákkal küzd, kutatási-fejlesztési potenciálja is elmarad a versenytársakétól. Nyugat-Európa így kevésbé vonzó célpont a képzett külföldi munkaerő számára, és kevésbé hatékonyan képes integrálni a vendégmunkásokat, a munkaerő pedig jóval rugalmatlanabb, mint az amerikai.

Az előrejelző intézetek arra számítottak, hogy a feltörekvő országok között Kína gazdasági növekedése lesz a legszámottevőbb, hiszen 1980 és 2004 között az egy főre jutó GDP több mint ötszörösére nőtt, a GDP növekedési üteme 5,3 százalékról 8,6 százalékra bővült, a külkereskedelem részaránya a GDP-ben 15 százalékról 85 százalékra emelkedett. A kínai gazdaság legfőbb erényei többek között a gazdasági nyitás, a magas lakossági megtakarítási ráta, a külföldi tőkevonzó képesség és a viszonylag jól képzett olcsó munkaerő. Kína és India részesedése a világgazdasági teljesítményből folyamatosan növekszik. A CEPII 2006. évi prognózisában Kína részaránya a globális termelésben a 2005. évi 6,3 százalékról 2050-re 21,8 százalékra nő, Indiáé 1,9 százalékról 4,8 százalékra bővül, így ennek a két fejlődő országnak a részesedése csaknem eléri az Egyesült Államokét. E prognózis szerint az USA 2005 évi 30,6 százalékos globális GDP hozzájárulása 2050-re 26,9 százalékra csökken, Nyugat-Európáé 25 százalékról 17 százalékra, Japáné 14 százalékról 7 százalékra mérséklődik.

Forrás: CEPII, Working Paper No. 2006-16

A hosszú távú előrejelzések szerint 2050-re a jelenlegi G7 országok közül csupán az USA, Japán, Németország és Nagy-Britannia maradhat a legnagyobb gazdaságok csoportjában, Franciaország, Olaszország és Kanada helyére Kína, Dél-Korea és India lép majd. 2025-re Kína válhat a világ legnagyobb gazdaságává. Ekkorra India már megelőzi Franciaországot, 2039-re pedig már Németországot is. A legnagyobb gazdasággal rendelkező országok azonban távolról sem lesznek a leggazdagabbak, az egy főre jutó GDP alapján jelentősen elmaradnak az élmezőnytől.

A válság miatt módosuló előrejelzések

A fejlődő országok technológiai teljesítménye számos területen viszonylag gyors ütemben konvergál a fejlettekéhez, ez a folyamat a következő évtizedekben várhatóan gyorsuló ütemben folytatódni fog. A fejlődő országok növekedése tartósan magas marad 2030-ig, míg a fejletteké fokozatosan csökkenni fog. Utóbbi a tőke és a munka hozzájárulásának fokozatos csökkenéséből adódik2, míg a teljes tényező termelékenység mérséklődésére lehet számítani.

A számítások szerint a világ népességnövekedése lassulni fog ugyan, 2030-ra azonban így is 1,5 milliárd fővel nő, aminek 97 százaléka a feltörekvő országok népességnövekedéséből adódik. Az Európai Unió és Japán lakossága csökkenni fog, a többi fejlett ország népességnövekedését pedig nagyrészt a bevándorlók adják. Kína népessége tovább növekszik, azonban kisebb intenzitással, mint a többi fejlődő országé. A Világbank szerint e tekintetben India valószínűleg megelőzi majd Kínát és 2030-ra a világ legnépesebb országa lesz. A népességnövekedés következtében a globális munkaerő (3 milliárdról) 4,1 milliárd főre nő, ám a munkaerő-bővülés rátája meghaladja a népességnövekedését, az ebből adódó munkanélküliség-csökkenés biztosíthatja a világgazdaság fenntartható növekedését.

Forrás: IMF, WEO 2009. április; IMF, WEO Update, 2009. július Megjegyzés: 1980 és 2004 között öt éves átlagos növekedésekkel számolva */ előrejelzés

A pénzpiaci és gazdasági válság eszkalálódását követően a rövid- és hosszú távú előrejelzések óvatosabbakká váltak. A Világbank 2008. évi hosszú távú gazdasági előrejelzése szerint (GEP 2008) 2010-2030 között a fejlett országok fenntartható, ám fokozatosan lassuló ütemű növekedésre számíthatnak, az egy főre jutó GDP növekedése a második évezred első évtizedének csaknem 2 százalékos szintjéről 2030-ra 1 százalék alá süllyedhet. A fejlődő országok gazdasági növekedése ez idő alatt 4,5 százalékról 3,5 százalékra mérséklődik, Kínáé 9 százalékról 5-re, Indiáé 6 százalékról 4,5 százalékra. Tehát a feltörekvő és a fejlett országok közötti különbség egyre gyorsabb ütemű csökkenése valószínűsíthető. Változatlanul fennáll azonban, hogy az Európai Unió gazdasága nem lesz képes olyan ütemben bővülni, mint az USA-é. Ennek oka a strukturális merevségben, a rugalmatlan munkaerőben, és a rendkívül kiterjedt szociális rendszerben keresendő. Az EU fejlődési kilátásait jelentős mértékben politikai tényezők árnyékolják be (pl.: a nehézkes döntéshozatali mechanizmus).

Biztosra vehető ugyanakkor, hogy a következő húsz évben a globális gazdaság motorja India és Kína lesz, azonban egy főre jutó GDP tekintetében az elkövetkezendő évtizedekben is elmaradnak majd a nyugati államoktól. A jövőben az ázsiai országokban is problémává válhat a társadalmi elöregedés, az inaktívak számának emelkedése. Jelenleg Indiában a lakosság többsége 34 év alatti, és ez India növekedési kilátásai szempontjából középtávon előnynek tekinthető Kínával szemben. Bár Indiában az egy főre jutó jövedelem jelenleg nagyon alacsony,3 azonban 2018-ra a várakozások szerint jelentős tömegek lesznek képesek kitörni a szegénységből, és az egy főre jutó jövedelem megduplázódhat, meghaladhatja az 1500 dollárt. Kínában és Indiában egyaránt jellemző lesz a középosztály gyors ütemű bővülése, és ezzel együtt az urbanizáció gyorsulása, ami újabb és újabb beruházásokat igényel. A belső fogyasztást Kínában nemcsak a középosztály bővülése, hanem a kínai kormány tervezett szociális intézkedései is serkenthetik. Mivel az exportnövekedés korábbi dinamikája nem lesz fenntartható, ezért a belső fogyasztás ösztönzésével lehet fenntartani a gazdasági növekedést. A szociális ellátórendszer fejlesztésével pedig arra igyekeznek rábírni a lakosságot, hogy csökkenjen a magas (30%-os) megtakarítási ráta.

A fejlett országok recessziója nyomán Kína exportpiacai beszűkültek ugyan, azonban a beruházás és a fogyasztás egyre inkább a gazdaság húzóerejévé válik. A KPMG felmérése szerint 2013-ra a befektetések 24 százaléka Kínába áramlik majd, Oroszország 19, Brazília 14, India 18 százalékra számíthat. A feltörekvő országok az USA, Németország és Japán rovására tudnak friss beruházásokra szert tenni. A KPNG felmérése szerint öt év múlva már Kína fontosabb befektetési célpont lesz, mint az USA. A globális listán ezeket Oroszország és India követheti.

A hosszú távú kilátásokkal kapcsolatban az ENSZ felhívta a figyelmet arra, hogy igen eltérően alakulhat a világgazdaság növekedési pályája, attól függően, hogy a globális gazdaság élénkítése összehangoltan történik, vagy sem. Modellszámítások alapján arra az eredményre jutottak, hogy koordináció nélkül a gazdaságélénkítő csomagok multiplikátor hatása mérsékelt lesz. Amennyiben a pénzügyi ösztönző csomagok és azok finanszírozása nem koordinált módon történik, azok - a globális egyensúlytalanságból adódóan - a fiskális instabilitás további forrásaivá válhatnak.

Az Ecostat-ban végzett vizsgálataink alapján úgy látjuk, hogy összehangolt globális gazdaságélénkítés esetén a válságot követően a világgazdaság 4-5 százalék körüli ütemben bővülhet, míg koordináció nélkül a növekedés mindössze 3 százalék körüli lehet. A legnagyobb különbség a két változat között a fejlődő országok lehetőségében figyelhető meg. Az első változat számukra 8 százalékos GDP növekedést eredményezhet, míg a másodikban ez mindössze 4 százalék, ez utóbbi esetben a kilábalás csak 2010-ben kezdődhet el. A válság előtti és utáni előrejelzések összhangot mutatnak abban, hogy a világgazdasági erőtér átrendeződőben van, az ázsiai feltörekvő országok előretörése egyre szembetűnőbb Nyugat-Európa és az Egyesült Államok rovására. Látható, hogy a válság kitörését követően a hosszú távú előrejelzések óvatosabbak és rövidebb időintervallumot ölelnek fel. A fejlődő és a fejlett világ közötti gazdasági hatalmi különbség érezhetően csökken. A válság a fejlett világot recesszióba taszította, az ázsiai országokat kevésbé viselte meg. A nagy értékű mentőcsomagok nyomán a nyugati gazdaságok hosszú évekig az eladósodottság problémájával fognak küzdeni, míg az ázsiai fejlődő országok már 2010-ben megközelíthetik a 2008 évi növekedési szintet.

¹ Például Global Insight, USDA, Világbank: GEP 2007, CEPII.

² A munka hozzájárulása a növekedéshez 2012-től kezdődően negatív lehet.

³ 2005-ben az egy főre jutó reáljövedelem Indiában 849 dollár volt szemben a kínai 2350 dollárral.

² A foglalkoztatottak egy bővebb halmazt képviselnek, mint az alkalmazottak. Ide értendők például az egyéni vállalkozók is. A jelzett furcsaság tehát létre jöhet például úgy, hogy az alkalmazottak elbocsátásával párhuzamosan a (feketén vagy fehéren működő) kisvállalkozások tízezres nagyságrendű bővítést hajtanak végre. Azonban nem túl valószínű, hogy a kisvállalkozások a válság okozta nehézségek dacára összességében növekedni tudnának.