XIII. évfolyam 5. szám,  2010. május
előző szám megjelent számok listája nyitólap

Nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás

Nemzetközi kereskedelem

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) adatai szerint tavaly a világ árukereskedelmének volumene 12,2 százalékkal zuhant. A dollárban számított világszintű export visszaesése még ennél is drasztikusabb, 23 százalék volt, az import 24 százalékkal csökkent. A volumen és az értékadatok közötti különbséget nagyrészt a nyersanyagárak esése magyarázza. A kereskedelmi szolgáltatások értéke kisebb mértékben, 13 százalékkal zuhant 2008-ról 2009-re. A legszembetűnőbb visszaesést Japán és az Európai Unió könyvelhette el az árukivitel tekintetében, míg az import a Független Államok Közösségében, az Egyesült Államokban valamint Dél- és Közép-Amerikában zuhant számottevően.

Tavaly az előrejelzéseknek megfelelően Kína megelőzte Németországot, s a világ első számú áruexportőrévé lépett elő. Az utóbbi 803,2 milliárd eurónyi árut értékesített külföldön, míg az ázsiai ország mintegy 60 milliárd euróval magasabb értékben exportált.

A gazdasági válság kísérőjelenségeként világszerte emelkedett a protekcionista intézkedések száma, a fejlett és fejlődő országok egyaránt növelték a vámokat és a nem vám jellegű kereskedelmi korlátokat. A fejlett országok által életbe léptetett gazdaságélénkítő csomagok számos protekcionista elemet tartalmaztak, az Európai Unió és az Egyesült Államok ismét bevezetette a tejtermékek exportszubvencióját. Az antidömping eljárások száma is folyamatosan emelkedett. A korlátozó intézkedések azonban nem érték el azt a mértéket, ami alapjaiban fenyegette volna a nemzetközi kereskedelmi rendszert. A protekcionizmus széles körű elterjedésétől való félelem nem igazolódott.

Az áruexport és áruimport volumenének változása
(az előző év százalékában)
 
  Export Import
2007 2008 2009 2007 2008 2009
Világ 6,4 2,1 -12,2 6,1 2,2 -12,9
Egyesült Államok 6,7 5,8 -13,9 1,1 -3,7 -16,5
Dél- és Közép-Amerika 3,3 0,8 -5,7 17,6 13,3 -16,3
Európai Unió 4 -0,1 -14,8 4,1 -0,8 -14,5
Független Államok Közössége 7,5 2,2 -9,5 19,9 16,3 -20,2
Afrika 4,8 0,7 -5,6 13,8 14,1 -5,6
Ázsia 11,7 5,5 -11,1 8,2 4,7 -7,9
Kína 19,8 8,6 -10,5 13,8 3,8 2,8
Japán 9,4 2,3 -24,9 1,3 -1,3 -2,8
India 14,4 14,4 -6,2 18,7 17,3 -4,4
Forrás: World Trade Organisation,
Press Release, 2010. március 26.

Az OECD államaiban folytatódott a 2009 második negyedévében megindult lassú kilábalás a nemzetközi áru- és szolgáltatáskereskedelem értékét tekintve, bár a negyedéves adatok szerint az év utolsó három hónapjában a növekedési ütem valamelyest csökkent. Az OECD éves exportnövekedése 2009 utolsó három hónapjában ismét a pozitív tartományba került, nagyrészt a bázishatás következtében. Az OECD optimistább a Nemzetközi Valutaalapnál és a WTO-nál is, 2010-re 10,6; 2011-re 8,4 százalékos kereskedelembővülést valószínűsít.

Az áru- és szolgáltatásexport értékének változása az OECD-ben
(százalék)
Forrás: OECD International Trade Statistics, News Release, 2010. április 28.

A WTO előrejelzése szerint idén a világ exportvolumene 9,5 százalékkal emelkedik. A fejlett országokban 7,5 százalékos bővülés várható, amit jelentősen meghalad a fejlődő világra prognosztizált 11 százalékos növekedési ütem. A 2008-as év rekord szintjét azonban várhatóan csak 2011-ben éri el a világkereskedelem. A fejlett országokban reálisan ez csupán egy évvel később várható. Az élénkülésben negatív kockázatot jelenthet az olajár váratlan növekedése, a vezető valuták előre nem jelezhető drasztikus le- illetve felértékelődése, továbbá a pénzpiaci turbulenciák visszatérése. A kereskedelemi fellendülés a prognosztizáltnál gyorsabb is lehet, ha a munkanélküliségi ráták csökkenése meghaladja a várakozást.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a WTO-nál szerényebb, de a korábbi előrejelzésénél magasabb növekedésre számít, így 2010-ben 8, míg 2011-ben 6,2 százalékos növekedést feltételez a világ árukereskedelmében. A fejlett gazdaságok 6,6 százalékos, míg a fejlődő és feltörekvő államok 8,3 százalékos bővülés érhetnek el idén az áru- és szolgáltatásexportban. A szervezet 2011-re lassulást vár a fejlett országok esetében, a fejlődőknél stagnáló bővülési ütemmel kalkulálnak.

Az UNCTAD idén 5,5 százalékos növekedésre számít a világ teljes áruexportját tekintve. A szervezet a következő évekre vonatkozóan több alternatívát is felvázol. A gazdaságélénkítő csomagok idő előtti visszavonása esetén 2011-re 1,4 százalékra esik vissza a globális áruexport értéke, majd 2012-től lassú élénkülés kezdődik. A világszintű egyensúlytalanságok fennmaradása, a dollár jelentős értékvesztése, a globális infláció növekedése esetén idén az alapszcenárióhoz képest alacsonyabb, mindössze 4 százalékos, 2011-től viszont magasabb növekedés várható. A nemzetközi együttműködés erősítése során valószínűsíthető a legkiegyensúlyozottabb fejlődés a világszintű kereskedelem területén.

 

Nemzetközi közvetlen tőkeáramlás

Az UNCTAD előzetes adatai szerint tavaly a külföldi közvetlen beruházások (FDI) értéke globálisan 39 százalékkal csökkent, a 2008-as 1700 milliárd dollár után valamivel több, mint 1000 milliárd dollárra zsugorodott. Utoljára 2005-ben mértek ekkora mértékű FDI-áramlást a világban. A visszaesés minden országcsoportot érintett. A fejlett országok közül az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban mérséklődött leginkább a beáramló FDI értéke. A 2008-as szerény emelkedés után a fejlődő országokba áramló külföldi közvetlen befektetések az átlagnál kisebb mértékben, 34,7 százalékkal estek. A válság az FDI-áramlás minden tényezőjét érintette, a határokon átívelő fúziók és felvásárlások értéke 66 százalékkal zuhant 2008-hoz képest a részvényárak mélyrepülése és a finanszírozási nehézségek fokozódása következtében. A 2009-es visszaesést az első negyedév gyenge eredménye határozta meg, hiszen a második negyedévben már emelkedett a világszintű FDI értéke a harmadikban pedig stagnált.

Beáramló külföldi közvetlen beruházások
és határokon átívelő fúziók és felvásárlások
 
  Beáramló FDI Nemzetközi fúziók és felvásárlások
2008 2009 Változás 2008 2009 Változás
milliárd dollár % milliárd dollár %
Világ 1697,4 1040,3 -38,7 706,5 239,9 -66,0
Fejlett országok 962,3 565,6 -41,2 581,4 195,4 -66,4
Európai Unió 503,5 356,7 -29,2 251,2 109,6 -56,4
Fejlődő országok 620,7 405,5 -34,7 104,8 37,7 -64,0
Dél-Kelet-Európa és a FÁK 114,4 69,3 -39,4 20,3 6,8 -66,6
Forrás: UNCTAD Global Investment Trends Monitor,
2010. január 19.

A 2007 utolsó negyedévében kezdődött zuhanás a nemzetközi közvetlen tőkeáramlások tekintetében 2009 első három hónapjáig tartott. A második negyedévben megindult fellendülés azonban az év végére megakadt. A tavalyi utolsó negyedévben a külföldi közvetlen tőkeáramlások nagysága megközelítőleg változatlan maradt 2009 harmadik negyedévéhez képest. Pozitívum a vállalati profitok emelkedése, amit az újra befektetett jövedelmek pozitív hozzájárulása jelez a külföldi közvetlen tőkeberuházásokhoz. 2009 októbere és decembere között csak néhány ország, így Kína, Norvégia és Írország vonzott több tőkét, mint a rekord szintet jelentő 2007-es év negyedéves átlaga.

Az idei évre vonatkozó kilátások a nemzetközi üzleti környezet javulása, a transznacionális vállalatok vezetői között tapasztalható növekvő optimizmus, valamint a határokon átívelő fúziók és felvásárlások felfutása miatt kedvezőbbnek mondhatók. Utóbbiak értéke világszinten megduplázódott 2009 utolsó negyedéve és 2010 első három hónapja között, 50 milliárd dollárról 100 milliárd közelébe emelkedett. Azonban még így is jóval alacsonyabb lett, mint a 2007 utolsó negyedévében elért 400 milliárd dolláros rekord érték volt. További bővülést vetít előre, hogy a gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint a közvetlen külföldi beruházások élénkülése legalább két negyedéves késéssel követi a gazdasági fellendülés megindulását. A zöldmezős beruházások, mind számukat, mind értéküket tekintve jobban ellenálltak a válságnak 2008-ban és 2009-ben, mint a fúziók és felvásárlások. Negatívan befolyásolhatja a jövőbeli kilátásokat, hogy 2010 első három hónapjában a zöldmezős beruházások száma visszaesett, s ez arra utal, hogy a kilábalás időben elhúzódónak ígérkezik, a transznacionális vállalatok továbbra is rendkívül óvatosak beruházási döntéseik meghozatalánál.

UNCTAD negyedéves FDI-index (2005 = 100)
Forrás: UNCTAD Global Investment Trends Monitor No. 3, 2010. április 26.

A válság nem csupán ciklikus kilengést okozott a nemzetközi közvetlen tőkeáramlások tekintetében, hanem strukturális változásokat is előidézett. 2007 és 2009 között Kína a BRIICS országok között 25 százalékról 40 százalékra növelte részesedését a beáramló nemzetközi fúziók és felvásárlások tekintetében. Még drasztikusabb az eltolódás a kimenő fúziók és felvásárlások területén, ugyanezen összehasonlításon belül az ázsiai óriás részaránya 17 százalékról 60-ra emelkedett.

A kormányzati válságkezelő intézkedések összességében pozitívan befolyásolták a világszintű FDI-áramlást, az államok a liberalizációt és a külföldi tőkét pártoló gazdaságpolitikát folytattak. A jövőre vonatkozóan bizonytalanságot jelent a kormányzati kilépési stratégiák pontos tartalma és végrehajtásuk ütemezése.

Írjon nekünkGyakori kérdésekSite mapImpresszum