ECOSTAT - Időszaki közlemények 8. kötet
 
Távmunka - az információs társadalom új foglalkoztatási lehetősége

Bevezetés

A munkaszervezés feltételei és módja az elmúlt évszázadokban jelentősen változott. A társadalom tagjai az 1800-as évek kezdetéig-közepéig munkájukat többnyire otthon, illetve az otthonukhoz közeli helyen végezték, meglehetősen kevés ember tartozott egy-egy gazdasági egységhez. A mezőgazdaságban, valamint a kézműiparban, amelyek hosszú időn át a legtöbb embert foglalkoztatták, a gazdálkodó lakóhelye és munkahelye egymás mellett helyezkedett el. Az alkalmi munkások szállása is többnyire a gazdasághoz közel volt, csupán az időszaki munkások végezték munkájukat távolabb lakóhelyüktől. A kézműipari tevékenység is a mester lakóhelyéhez kötődött. A munkahelyek - a manufaktúrák létrejötte után is - a munkások lakóhelye közelében lettek kialakítva.

A termelés koncentrálódása, a munkások lakásának és munkahelyének távolodása az ipari forradalmat követően kezdődött el. A XIX. században az iparosítás szakaszában a termelés gyors ütemben koncentrálódott, létrejöttek a nagyvárosok, amelyek egyre jellemzőbbé váltak a fejlett országokra. E kétirányú koncentráció az ipari termelés viszonylag gyors fejlődésével párhuzamosan erősödött.

A XX. század dinamikus technológiai fejlődése nagyrészt technikával helyettesítette az élőmunkát. Ma már a tömegtermelés nem igényli sok munkás egyazon helyre történő összpontosítását, az alvállalkozási, illetve a tevékenység kihelyezési (outsourcing) rendszer gyors ütemben terjedt. A mai nagy gyárakban, üzemekben, intézményekben a munkások, alkalmazottak száma fokozatosan csökken. A gépek alkalmazása olcsóbb, kevesebb gonddal jár és általában megbízhatóbb, mint az emberé, ez pedig több profitot jelent a tőke számára. Ha a feladat gépekkel nem végeztethető el, akkor sokszor kiadják alvállalkozásba.

A termelő ágazatok gyorsütemű és magas színvonalu automatizálása, a termelési célú robotok üzembe állítása, a korszerű munka és üzemszervezési eljárások bevezetése a fizikai tevékenységet is végzők számát folyamatosan mérsékli. Ezzel egyidejűleg a számítástechnika és a telekommunikáció gyors ütemű térhódításának és összekapcsolódásának lehetünk tanúi és részesei. A munkaszervezés alapvetően új módozatai kedvező távlatokat nyitnak, a távmunka térhódítása számára. Alapvetően a szellemi munkát és egyes szolgáltató tevékenységet végzők számára teszi egyre könnyebbé, hogy a feladatok növekvő hányadát otthonukban végezzék el.

Ez a munkavégzés azonban egészen más képességeket igényel, mint amilyeneket a központosított és hierarchizált, viszonylag nagy létszámú munkaerőt foglalkoztató munkahelyeken elvárnak, legyenek azok termelő-egységek vagy szolgáltató szervezetek. A tevékenységek növekvő hányada ismét egyénivé válik, elvégzése sokkal komplexebb ismereteket és önállóságot kíván, mint amit a hagyományosnak tekinthető munkaszervezés mellett a munkavállalóktól elvárnak.

A tudományban, a technikában-technológiaiban megjelenő kutatási eredmények gyorsuló ütemben jelennek meg a napi termelésben, az élőmunka soha nem tapasztalt termelékenység növekedése következtében egyre több munkás kerül ki a gyárakból, válik feleslegessé korábbi munkahelyén, munkakörében. A munkanélküliség a legfejlettebb országok kivételével szinte mindenhol nő, illetve magas szinten állandósul. A nagy volumenű munkanélküliség negatív hatásai arra késztetik a kormányokat, hogy megoldást próbáljanak találni a problémára. A jelen század második felében Európa szerte elterjedtek az ún. atipikus munkaformák. Ez a fogalom felöleli a foglalkoztatásnak mindazon formáit, amelyek különböznek a hagyományosnak tekintett foglalkoztatottsági módoktól. Rendszerint ide sorolják a részmunkaidős foglalkoztatást, az alkalmi vagy szezonális foglalkoztatást, az önfoglalkoztatást, az otthon végzett munkát, a rögzített határidejű szerződéssel történő foglalkoztatást, a munkakörmegosztást (job-rotation) stb. Ezek a munkaszervezési módszerek gyorsan népszerűvé váltak, elsősorban azért, mert alkalmazásuk kedvezőnek bizonyult a tőke számára, s munkalehetőséghez jutott számos munkavállaló is, aki egészségi vagy más ok miatt másként nem tudott volna keresethez jutni.

A ma hagyományosnak mondott (teljes munkaidős, határidő nélküli szerződéssel történő) foglalkoztatási formákért a szakszervezetek harcoltak meg. Ilyenek a fizetett szabadság, az egészségbiztosítási hozzájárulás (néhány esetben a nyugdíjbiztosítás is), amit a munkaadó fizet, a végkielégítés, amelyet elbocsátáskor fizetnek. Az atipikus munkaformáknál ezekben a származékos juttatásokban a munkavállalók nem részesülnek, ami a munkaerő költséget mérsékli, a vállalkozások versenyképességét javítja. A munkaadó számára az atipikus munka tehát olcsóbb erőforrást jelent. Ez a fő oka annak, hogy a munkaadók növekvő arányban preferálják ezeket a munkaformákat.

Bár az atipikus munkaformák számos, korábban kiharcolt előny elvesztésével járnak, a munkavállaló számára mégis sokszor vonzónak tűnik, ami több okkal magyarázható. A nők gyakran részesítik előnyben a részmunkaidős foglalkoztatást, illetve az otthon dolgozást, mert ez lehetőséget ad arra, hogy több időt töltsenek családjukkal, több időt fordíthatnak gyermekeik nevelésére. A szellemi dolgozók többnyire azért preferálják ezt a munkaformát, mert függetlenebb munkavégzésre ad módot, illetve több munkaadónak dolgozhatnak, egyidejűleg többféle munkát végezhetnek párhuzamosan, ezáltal többet is kereshetnek, maguk oszthatják be az idejüket, mentesülnek az állandó és közvetlen ellenőrzéstől és ezért úgy érzik, hogy a munka nem jelent számukra akkora megterhelést, mintha egy kötött munkahelyen, lakhelyüktől távol végeznék azt. A csökkent munkaképességűek szintén kedvelik az atipikus munkaformákat, mert az otthoni munka számukra előnyösebb. Ez különösen igaz a mozgássérültekre. Így azután a munkaadó és a munkavállaló érdekei találkoznak és az atipikus foglalkoztatási formák - köztük a távmunka - a világban már egyre több munkavállalónak teremtenek lehetőséget arra, hogy jövedelemhez jusson.

Jelen tanulmány a folyamat hazai és nemzetközi tapasztalatait kísérelte meg összegyűjteni. Igyekszik felhívni a figyelmet napjaink és a közeljövő fejlődési tendenciáira, értékeli a hazai sajátosságokat, lehetőségeket. Az ECOSTAT e viszonylag széles körű és rendszerezett ismeretanyag közreadásával hozzá kíván járulni a foglalkoztatással kapcsolatos gazdaságpolitikai döntések, valamint a további kutatások megalapozásához.

A 90-es évek végére Magyarországon is megjelent elemzések és kezdeményezések formájában az atipikus foglalkoztatás világszerte terjedő formája, a távmunka. Az első foglalkoztatáspolitikai kísérletek után talán egy illúzióval is szegényebbek lettünk: a hazai munkaerőpiac feszültségeit a távmunka még nem képes radikálisan orvosolni. A felismerés időszerű, a távmunka valóban ígéretes lehetősége az információs társadalom által formálódó új foglalkoztatási rendszernek.

A tanulmány a nemzetközi trendeket bemutatva a távmunkát objektív fogalmi keretbe illeszti. A hazai társadalmi-gazdasági reálfolyamatok összefüggéseinek elemzésére alapozva a megvalósítás szempontjából vizsgálja a távmunka bevezetésének és elterjedésének problematikáját. Az 1996-98 között kezdeményezett hazai programok értékelése - mely a foglalkoztatáspolitika vélt állami kizárólagosságának is kritikája - az első kísérletek kudarca rávilágít arra, hogy a távmunka, - s ez feltételezhetően a részmunkaidős foglalkoztatás nehezen érthető hazai fejletlenségére is az egyik válasz - csak a gazdasági érdekeket közvetlenül kifejező valós munkaerő-piac által igényelt mértékben és formában terjeszthető. Az állami intervenció, ha mégoly jó szándékkal is kerül bevezetésre, nem képes a reálfolyamatok azonnali megváltoztatására.

Feltételezhetően a távmunka a fejlettebb munkaerő-piacok és foglalkoztatási rendszerek egyik jellemző munkaszervezési formája. Az informatikai társadalom, az  "internet-gazdaság"  térhódításával világszerte hódít a tér és idő paradoxonával  is dacoló atipikus foglalkoztatás.

A nemzetközi trendek a foglalkoztatási hierarchiában a top-down modell szerint a távmunka esetében a magasabb szintű, kvalifikált és elektronikus környezetben végezhető munka esetében mutatnak jelentősebb és relatíve stabil foglalkoztatásra példákat. S bár a hazai kísérletek a másodlagos munkaerő-piacon az által kezdeményezett programok által kezdődtek, e foglalkoztatási forma jövőbeli elterjedésének lehetőségét a kezdeti kudarcok sem kérdőjelezik meg.

A tanulmány segít eligazodni a távmunka forgalmi rendszerében, bemutatva az alkalmazás előnyeit és korlátjait. A hazai kutatásokra alapozva számba veszi a potenciális tényezőket - foglalkoztatási szerkezetet, infrastrukturális jellemzőket, munkáltatói érdekeket - melyek Magyarországon együttesen érdemben képesek befolyásolni a távmunka jövőjét.

 

Összefoglalás

A távmunka hatása és jelentősége országonként változó. A téma elsősorban a fejlett országokban áll a figyelem középpontjában, a fejlődő országokban többnyire a mezőgazdaság és a kézműipar különféle ágai vannak túlsúlyban, amelyekben a távmunka lehetőségei meglehetősen szerények. A távmunka tehát elsősorban a fejlett országok kormányait, munkavállalóit és szakszervezeteit foglalkoztatja.

A távmunkát alapvetően a műszaki fejlődés eredményeinek gyors térhódítása tette lehetővé. Az elmúlt évtizedekben a fejlettebb országokban a gazdaság struktúrája a szolgáltatások felé tolódott el. A mezőgazdaságban és az ipari termelésben egyre kevesebb dolgozóra van szükség, minthogy ezeket a munkákat viszonylag könnyű gépekkel helyettesíteni. Ezzel szemben a szolgáltatási szektor gyorsan növekszik, mert önmaga is újabb és újabb szolgáltatásokat generál és így egyre több ember számára biztosít munkahelyet. A szolgáltatások folyamatosan növekvő hányada végezhető számítógép segítségével. A globalizáció igénye és a műszaki fejlődés adta lehetőségek hozták létre azt a számítógépes világhálózatot (Internetet), amely lehetővé teszi, hogy bizonyos munkákat bárhol el lehessen végezni, ahol a számítástechnikai és telekommunikációs feltételek megvannak, a munka eredményét szinte azonnal el lehet juttatni a munkaadóhoz, megrendelőhöz.

Az Európai Unió vezető testületei azzal számolnak, hogy a következő évszázadban a foglalkoztatáson belül a távmunka jelentős, egyes vélemények szerint döntő szerepet fog játszani. Néhány kisebb európai uniós tagállam (Írország, Görögország) már most olyan fejlődést ért el a távmunka területén, amely példaértékű lehet.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkban nem elhanyagolható jelentőségű lesz az a mód, ahogyan a távmunkával kapcsolatos tennivalókhoz viszonyulunk. Jól ismert tény, hogy az Európai Unió számos tagállama azért tart a szervezet kibővítésétől, mert fél a jóléti célú migrációtól, amely az új tagországokból a magasabb bérek miatt várható. A távmunka eszköz lehet arra, hogy olyan személyek számára is munkalehetőséget teremtsen, akinek foglalkoztatására lakóhelyén egyébként nem lenne mód. A távmunka uniós szintű integrációja révén egy jelentős, jól képzett réteg nem kényszerül lakóhelye elhagyására, ha képzettségének, kreativitásának megfelelő munkához, és az azzal járó magasabb jövedelemhez szeretne hozzájutni.

A klasszikus értelemben vett távmunkások száma Magyarországon jelenleg még nagyon alacsony. Az előző kormány intézkedéseket tett annak érdekében, hogy ezt a foglalkoztatási formát elterjessze, a program eredményei azonban meglehetősen szerények voltak. Ennek okai összetettek, az egyik tényező feltételezhetően az volt, hogy a támogatás formája nem volt megfelelő. A másik problémát e programmal kapcsolatban az okozhatta, hogy olyan speciális csoportok számára kívántak munkalehetőséget biztosítani, amelyeket a munkaadók nem szívesen alkalmaztak. A harmadik ok, hogy olyan feltételeket írtak elő a program keretében (a legalább egy éves foglalkoztatás), amelyet a munkaadók túlzottnak tartottak az akkori megrendelés-biztonság mellett. A munkaadók hangsúlyozták, hogy nem képesek ilyen hosszú időre elkötelezettséget vállalni, bizonytalan piaci feltételek mellett. Nem tévedünk sokat, ha összefoglalóan azt mondjuk, hogy a kormányprogram időpontjában (1996) a távmunka érdemi volumenű bevezetésének a hazai gazdaságban nem voltak meg sem a társadalmi, sem a tárgyi feltételei. A program indítása - megítélésünk szerint - idő előtti volt, következésképpen a hazai gazdaságba szervesen nem tudott beépülni, kudarca az adott feltételek között elkerülhetetlen volt.

A távmunkával kapcsolatban felmerülő egyéb problémák olyan jellegűek, amelyek más országokban is előfordulnak, ám hazánkban talán erőteljesebben. Minthogy a telefondíjak magasak, a legtöbb munkavállaló nem képes vállalni e munkavégzéshez kapcsolódó járulékos költségek finanszírozását és erre a munkaadók sem hajlandóak. Ha a költségek finanszírozását a munkaadók mégis átvállalják, ezzel a foglalkoztatási formával hazánkban kevesebbet tudnak megtakarítani a magas járulékos költségek miatt, mint külföldön. További probléma, hogy a hazai lakásállomány nagy hányada meglehetősen kis alapterületű, a zavartalan munkavégzés igényeinek nem felel meg. Kevesek rendelkeznek elég tágas lakással ahhoz, hogy azon belül zavartalan munkahelyet tudjanak maguknak kialakítani. A harmadik jelentősebb probléma az, hogy sok esetben megoldatlan a számítógépes adatvédelem, illetve a számítógépek vagyonvédelme, biztosítása és folyamatos üzemképességének garantálása.

A munkaadók - akik megpróbálkoztak ezzel a formával - véleménye a távmunkások munkahatékonyságával kapcsolatosan eltérő. Sokan úgy gondolják, hogy nincs jelentős különbség a távmunkás és a hagyományos formában foglalkoztatott dolgozók teljesítménye között. Úgy tűnt, hogy lényegében a munka típusa határozta meg azt, hogy a távmunkás tevékenységének minőségét a munkaadó az átlagosnál jobbnak vagy kevésbé jónak minősítette.

Érdemes megemlíteni, hogy a munkaadók a legtöbb esetben preferálják a munkakihelyezést valamilyen formában. Ez azt jelenti, hogy a távmunkások többsége Magyarországon nem alkalmazott, hanem ún. kényszervállalkozó, aki azért váltja ki a vállalkozói igazolványát, hogy meg tudja tartani a munkahelyét, illetve annak elvesztése esetén másutt könnyebben el tudjon helyezkedni. A munkaadók rendszerint azért alkalmazzák a távmunkásokat, hogy mentesüljenek a foglalkoztatással járó magas társadalombiztosítási hozzájárulás alól. A menedzsment részéről azonban fenntartások is megfogalmazódnak a távmunkával kapcsolatosan. A fő kifogás, hogy e tevékenység nem ellenőrizhető kielégítő módon.

Azok a távmunkások, akiknek sikerült e státuszban állást találniuk, többnyire magasan képzettek, általában középkorúak, a legtöbben házasok. A gyermekek száma, illetve a kiskorú gyermekek léte nem volt meghatározó a munkavállalás ezen formájánál. A munkavállalókat főként az motiválta a távmunka vállalásában, hogy maguk oszthatják be a munkaidejüket és többet kereshetnek, mintha hagyományos munkaszervezés keretében dolgoznának, mert így egy időben több munkaadónak is dolgozhatnak, önkizsákmányolásuknak csak egészségi állapotuk szab határt. A vizsgálat egyik érdekes tapasztalata a távmunkások ellentmondásos vélekedése relatív jövedelmi helyzetükről, nevezetesen arról, hogy véleményük szerint ezen új foglalkoztatási formában jobban keresnek, mint a hagyományos munkaszervezetben dolgozó társaik. Másrészt viszont úgy vélekednek, hogy a távmunka következtében érzékelhető hátrányba kerülnek a munkaadó telephelyén dolgozókhoz képest, minthogy ők nem kapnak jutalmat, prémiumot. Ugyanakkor e munkavállalók úgy érzik, hogy saját érdekeiket maguk is meg tudják védeni. Szakszervezethez nem kívánnak csatlakozni.

Magyarországon - fejlett országok döntő többségéhez hasonlóan - nincs külön jogi szabályozás a távmunkára. A szakértők és a munkaadók úgy vélik, a meglévő munkaügyi szabályok megfelelőek a távmunkában történő alkalmazás szempontjából is, tehát nincsen szükség azok módosítására, illetve új szabályozás kidolgozására és bevezetésére. A későbbiekben az esetleges munkajogi problémák a jelen szabályozás kiegészítésével megoldhatók. Jelenleg a munkaszerződésben célszerű specifikálni azokat a sajátos körülményeket, amelyek a távmunka kapcsán felmerülhetnek.
 


copyright: ECOSTAT 2000