A gazdaság helyzete és középtávú fejlődési lehetőségei
- Összefoglaló

Magyarország piacgazdasági átalakulása lényegében befejeződött. A gazdaságban uralkodóvá vált a magántulajdon, a dereguláció és liberalizáció eredményeként, valamint a pénzügyi rendszer átalakítása nyomán létrejött a piacgazdaság intézményrendszere.

A rendszerváltás felgyorsította azokat a makroszerkezeti változásokat, amelyek a gazdasági fejlődést általában is jellemzik. Ilyenek a mezőgazdaság, majd az ipar térvesztése, a szolgáltatások, ezen belül is a pénzügyi és társadalmi szolgáltatások súlyának a növekedése. A radikális szerkezeti változások kezdetben a gazdaság teljesítményeinek visszaesésével, valamint a külső egyensúly romlásával jártak.

A keleti piacok jelentős részének elvesztése és a liberalizált import hazai termelést kiszorító hatása, valamint egyéb tényezők nyomán 1994 évre 4 milliárd dollár külkereskedelmi hiány alakult ki, amely hasonló mértékű hiányt indukált a fizetési mérlegben. Az 1995. évi stabilizációs intézkedéseket követően az ország egyensúlyi helyzete jelentősen javult. A külkereskedelmi deficit - főleg a vámterületen tevékenykedő multinacionális cégek gyorsan növekvő kiviteli többlete és a szolgáltatások (főleg idegenforgalom) növekvő bevételei eredményeképpen csökkent, mérsékelve a fizetési mérleg hiányát, amely 1997-ben már csak 1 milliárd dollárt tett ki. Az 1995. évi stabilizációs csomag, valamint a bevezetését megelőző nagymértékű leértékelés megszűntette a forinttal kapcsolatos spekulációt és a kezdeti időszakban biztosított igen magas reálkamatok megteremtették a bizalmat a forintbetétekben, amelynek hatására jelentős tőkebeáramlás indult meg. Ennek nyomán a fizetési mérleg hiányának finanszírozásában a nem adósságképző-források (például közvetlen tőkebefektetések, tulajdonosi hitelek) kerültek előtérbe, amelyek bőségesen, sőt némelykor túl is finanszírozták a folyó hiányt. A túlfinanszírozás lehetőséget teremtett a külső adósság csökkentésére, amelynek hatására az ország nettó külső devizaadóssága 1998 első negyedév végére 7,8 milliárd dollárra csökkent.

A piacgazdaság kiépítésével járó terhek és eredmények az állam gazdálkodásában is megjelentek. A költségvetés 1990-ben még pozitív egyenlege 1994 évre hiánnyá alakult át. Az 1995. évi kiigazító lépések hatására az államháztartás egyensúlyi pozíciójának romlása megállt, az elsődleges egyenleg jelentős mértékben pozitívvá vált.

A monetáris politikát a kilencvenes években a külső egyensúly biztosításának és ugyanakkor az infláció mérséklésének igénye szabta meg. Ez a politika a reálgazdaság alapvető szerkezeti átalakulása miatt a kilencvenes évek első felében szerény eredményeket hozott, a reálgazdaság konszolidációjával azonban a monetáris politika eredményesebben működött. Meghatározó eleme a csökkenő mértékű csúszó leértékelés bevezetése volt. Az árfolyam-mechanizmus az elmúlt két évben eredményesen járult hozzá az ország egyensúlyának megszilárdításához, az infláció csökkenésével azonban a csúszó leértékelés egyre inkább beépül az inflációs várakozásokba, akadályozva annak további mérséklődését.

Az ipar strukturális átrendeződése egy teljes évtizedet vett igénybe, az ágazat termelése 1997-ben érte el az 1988 évi szintet, műszaki színvonala és termelékenysége számottevően emelkedett. Ezt elősegítette, hogy a hazánkban eddig befektetett, körülbelül 17 milliárd dollár tőkének több mint a fele a feldolgozóiparba, azon belül is a gép-, a vegy- és élelmiszeriparba került. Az előttünk lévő középtávú időszakban az ipari konjunktúra folytatására lehet számítani, a hazai cégek és a multinacionális vállalatok termelési kapcsolata várhatóan a jelenleginél lényegesen magasabb szintre emelkedik, s a belső kereslet élénkülése nyomán növekszik az ipar belföldi értékesítése is.

Az átalakulás legnagyobb vesztese a mezőgazdaság, amelynek termelése és lakosságeltartó-képessége látványosan visszaesett, külpiacainak jelentős hányadát elvesztette, amelyet a mai napig sem tudott sem helyettesíteni, sem visszaszerezni. A létrejött egyéni vállalkozások döntő többsége nem rendelkezett a vállalkozás megkezdéséhez, illetve folyamatos fenntartásához, továbbfejlesztéséhez elegendő saját tőkével, így külső pénzforrások bevonására kényszerült, ami tovább rontotta a gazdálkodás körülményeit. A mezőgazdaság 70%-a hazai piacra termel, így jövője is elsősorban a belföldi kereslet újbóli fellendülésétől függ. Ugyanakkor az Európai Uniós csatlakozással egy 500 millió fős egységes piac nyílhat meg előttünk, amelyen belül a magyar termékek versenyhelyzetbe kerülnek. Az ott lévő szabad versenyre, az EU szabványoknak megfelelő minőségű termékek előállítására azonban a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar csak részben van felkészülve.

A kereskedelemben végbement szervezeti és tulajdonosi átalakulások után, 1997 végén Magyarországon 124 ezer kiskereskedelmi üzlet, Budapesten 10 nagy alapterületű bevásárló-, szolgáltató- és szórakoztató üzletközpont működött. A hazai tulajdonú vállalkozások, mivel hitelből vásárolták meg a tulajdonjogot és ezzel kapcsolatos kötelezettségeik több évre lekötötték az erőforrásaikat, így fejlesztési lehetőségeik és tartalékaik rendkívül szerények. A hazai kereskedelem e tényezőt leszámítva is hátrányos helyzetbe került a külföldi tőkeerős üzletláncokkal szemben, amelyek gyors ütemben korszerűsítették a megvásárolt kereskedelmi hálózatokat, árfolyampolitikájukkal meghatározóvá növelték piaci részesedésüket.

A szállítás-hírközlésben - összhangban a termelőszféra megváltozott igényeivel - szintén jelentős átalakulások mentek végbe. A gazdasági recesszió és a szállításigényesség csökkenése miatt az árutonnakilométerben mért teljesítmények nagymértékben visszaestek. A csökkenés mindenekelőtt a vasúti szállítást érintette, a közúti szállítás jelentősége ezzel egyidejűleg megnőtt, mivel az áruszállítás szerkezete a nagytömegű árukról a magasabb hozzáadott értékű (emiatt közúton is gazdaságosan szállítható) termékek irányába tolódott el.

A piacgazdasági viszonyok egyértelműen pozitív változást hoztak a távközlésben; a közcélú telefonfővonal-sűrűség az 1989. évi 9-ről 1997 végére 28-ra emelkedett - ezzel az EU átlaghoz lényegesen közelebb kerültünk -, s a hálózat műszaki színvonala értelemszerűen magas.

Az elmúlt évek gazdasági átalakulása megváltoztatta a társadalom életét is. A gazdaság szerkezeti átalakulása következtében mintegy másfél millió munkahely (a munkahelyek közel egyharmada) szűnt meg. Ez nemcsak a 10% fölé emelkedő munkanélküliségben mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az aktivitási ráta az 1920-as évek szintjére, 40% körülire esett vissza, ezzel a munkaképes korú lakosság foglalkoztatottsága nemzetközi összehasonlításban is kritikusan alacsony szintre csökkent.

A lakosság jövedelme jelentősen mérséklődött, ugyanakkor erőteljesen differenciálódott is. 1987-ben a népesség több mint 10%-a, 1997-ben az ország lakosságának 25-30%-a élt a létminimum alatt. A jövedelmi ranglétra legalsó részén a nagyon idős korúak, az egyedül élő idős személyek, illetve az egyszülős és a több gyermekes háztartások vannak.

A romló életkörülményekhez erőteljesen romló demográfiai mutatók kapcsolódnak. Az ország népessége 1990 óta 2,3%-kal csökkent. A fogyás mindenekelőtt a nemzetközi összehasonlításban igen magas halálozási ráta következménye, amely elsősorban a középkorú férfiakat sújtja (a halandósági ráta az 1920-as, 1930-as évek szintjére emelkedett).

Az elmondottakat úgy lehet összegezni, hogy az elmúlt években a rendszerváltás jelentős társadalmi áldozatok árán ment végbe. Ennek eredménye viszont, hogy a gazdaság az új helyzetben bizonyos stabilitásra tett szert és létrejöttek a gazdasági fellendülés feltételei.

Magyarország olyan időszakban készül csatlakozni a fejlett országok európai közösségéhez, amikor az Európai Unió is átalakulóban van, sőt az egész világgazdaság alapvető változáson megy keresztül. A hetvenes évektől tapasztalható liberalizáció és dereguláció nyomán a gazdálkodás feltételei világszerte lényegesen megváltoztak, világméretű globalizáció kezdődött. Ennek egyik jellemzője a multinacionális vállalatok fokozódó térnyerése. A világban jelenleg több mint 40.000 multinacionális kis-, közép- és nagyvállalat működik. Ezek a világkereskedelem kétharmadát bonyolítják le úgy, hogy a forgalom mintegy harmada a multinacionális cégek vállalaton belüli forgalma.

A globalizáció másik fontos jellemzője a pénzpiacok integrálódása és a tőke eddig nem látott méretű körforgása. 1985 óta a deviza- és nemzetközi értékpapír-kereskedelemben realizált forgalom több mint tízszeresére nőtt. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) szerint jelenleg egy nap alatt 1500 milliárd dollár értékű valutaállomány cserél gazdát, ami megközelítőleg annyi, mint a német gazdaság egy évi teljesítménye. A pénzpiacok deregulációja és liberalizációja igen érzékennyé tette e piacokat. A rendkívül gyors tőkemozgás szinte azonnal reagál a reálszférában jelentkező nehézségekre. Szembetűnő hatása pedig a valuták árfolyamérzékenysége, amely az 1994-es mexikói és az 1997-98-as ázsiai valutaválságban megmutatta hatását.

A globális gazdaságban az egyes kormányok mozgástere jelentősen beszűkült. Az árfolyam- és a kamatszínvonal sem választható meg egymástól függetlenül, emiatt a konjunktúraszabályozás lehetősége csökken, hasonlóképpen a költségvetési politika is csak viszonylag szerény keretek között mozoghat.

A globalizáció a magyar gazdaság szempontjából egyszerre jelent pozitív folyamatokat és hordoz veszélyeket. A nyugat-európainál lényegesen alacsonyabb munkabér, s a nyugati piacokhoz való közelség az elmúlt években számos külföldi céget késztetett magyarországi leányvállalat létrehozására. E világméretű cégek megtelepülése magasabb színvonalú, versenyképesebb termelési kultúrát indukál a hazai tulajdonú vállalatoknál is, s a tőkéhez való könnyebb hozzájutás elősegítheti fejlődésüket. A liberalizált tőkepiac következtében a Magyarországra beáramlott tőkebefektetések a 90-es években nagymértékben hozzájárultak a fizetési mérleg finanszírozásához. Ugyanakkor a portfolió befektetések mintegy 15 milliárd dolláros állománya fokozottan ki van téve a nemzetközi pénzpiacok ingadozásának, ami időről időre veszélyeztetheti a fizetési mérleg egyenlegének finanszírozását.

A globalizáció a világ egyes régióinak eltérő fejlődési dinamikája mellett megy végbe. Évtizedünk eddig eltelt részében a világgazdaság éves átlagban 1,9%-kal növekedett, ami jelentősen elmarad a megelőző évtized 2,9%-os növekedésétől. Az előttünk lévő középtávú időszakban lényegében a nyolcvanas évtized elejétől kialakult tendenciák folytatódására számíthatunk. Az ismertebb gazdaságkutató intézetek (IMF, OECD, Francia Gazdaságkutató Intézet, Német Gazdaságkutató Intézet) a fejlett ipari országok esetében 2,5-3%-os növekedést várnak és ugyanezt valószínűsítik az Európai Unió országaira is. Az újonnan iparosodó ázsiai országokkal kapcsolatban az a feltételezés, hogy az 1997-ben kitört valutaválság hatása 2000-re megszűnik és egy a korábbitól elmaradó, de még mindig igen dinamikus 5-6%-os növekedési pálya alakul ki ebben az országcsoportban. Kevésbé dinamikus 3-5%-os növekedés várható az afrikai, közel-keleti és latin-amerikai országokban, míg Közép Európa növekedését a külföldi gazdaságkutató intézetek a 3,5-4,5%-os sávba becsülik.

A liberalizáció és dereguláció erőteljes ösztönzést adott a már egyre inkább a multinacionális vállalatokon belüli (leányvállalatok közötti) kereskedelem dinamikus bővüléséből származó nemzetközi kereskedelemnek. A 90-es években az Európai Unóban a GDP 1%-os növekedése 2,5-3,0%-os import- és exportbővüléssel járt együtt. A külkereskedelem dinamikája az elkövetkező években is lényegesen meghaladja a gazdasági növekedést ütemét, bár a kilencvenes éveket jellemző nagyfokú rugalmasság - ami a dereguláció és a liberalizáció egyszeri eredménye - az előttünk álló középtávú időszakban mérséklődik. Így a 2-3% körüli átlagos növekedés 5-6% körüli exportbővüléssel jár majd együtt. Európában azonban fennmaradhat a korábbi (akkor az átlagtól elmaradó) 5% körüli exportdinamika, ami a versenyképességének megőrzésével lenne egyenértékű. Ez egyben azt is jelenti, hogy Európa lassú térvesztése a világkereskedelemben megáll.

Ez a kedvező forgatókönyv azonban ma még nem tekinthető biztosnak, mivel a pénzügyi szféra magasabb jövedelmezősége továbbra is visszafogja a termelő tevékenységek finanszírozhatóságát. Jelentős nemzetközi gazdasági konfliktusok körvonalazódnak az agrárszubvenciók leépítéséből, a kereskedelem, a szolgáltatások és a tőkeáramlások további liberalizálásából, aminek hátterében a multinacionális társaságok és befektetők érdekei a nemzeti vállalkozásokéival, a nemzeti gazdaságpolitikák törekvéseivel ütköznek. A piaci verseny erősödése és a pénzügyi spekuláció folytán egyáltalán nincs kizárva, hogy egyes országok és esetleg országcsoportok hasonló krízisbe kerülnek, mint Mexikó 1995-ben vagy az ázsiai iparosodó országok 1997-ben. Az ilyen helyzetek elkerüléséhez a reálszférában jelentkező anomáliák gyors megoldására van szükség, a korrekciós intézkedések nem odázhatók el. Amennyiben mégis helyi válság tör ki, a kedvezőtlen folyamatok kézben tartásához újabb jelentős nemzetközi akciókra lesz szükség.

A hazánk fejlődését befolyásoló nemzetközi fejlemények közül elsősorban a fejlett ipari országok, ezeken belül is főként az Európai Unió fejlődése a meghatározó számunkra. Az előttünk lévő középtávú (négy-öt éves) időszakban ezekben az országokban lényegében a 80-as évek elejétől kialakult tendenciákra, tehát 2,5-3%-os gazdasági növekedésre és a külkereskedelem évi 5-6%-os bővülésére számíthatunk.

Magyarország akkor tudja megkezdeni felzárkózását az Európai Unió országaihoz, ha gazdasági növekedése számottevően meghaladja a fejlett országokét. Hazánk gazdasági fejlődése a XX. században lényegében a nyugat-európai országok átlagával párhuzamosan haladt, kivéve az 1957-78 közötti időszakot, amikor számottevően meghaladta azt. A nemzetközi tapasztalatok szerint - kedvező külső és belső körülmények esetén - a kevésbé fejlett országok a fejlett technológia átvételével közelíthetnek a fejlett országokhoz, mint az ázsiai iparosodó országok e század második felében. Az elmúlt évek transzformációs veszteségei után Magyarország számára is potenciális lehetőséget jelent az, hogy a privatizációra és a nyomában beáramló fejlett technikára alapozva az ország gazdasága egy felzárkózó fejlődési pályára lépjen a következő években.

A felzárkózásra lehetőséget ad, hogy az üzleti szféra egyharmadát ma már olyan vállalatok adják, amelyek az elmúlt években dinamikus, exportorientált növekedést hajtottak végre. Ez a - főleg a külföldi (nyugat-európai) tőke erőteljes jelenlétével jellemzett - szektor 1993 és 1996 között évi átlagban 15%-os gazdasági növekedést ért el és exportjuk közel megháromszorozódott. Az üzleti szféra egy további harmada olyan cégekből áll, amelyek ugyan csak évi 3% körüli növekedést mutattak fel, de exportjuk évi 20%-kal növekedett. E szektorok további térnyerése dinamizálhatja a gazdaságot, e területek hozzájárulása a GDP-hez az elmúlt évek tapasztalatai alapján akár 8-10%-kal is növekedhet.

Figyelembe véve, hogy az üzleti szféra GDP-ben vett súlya jelenleg mintegy 40-45%-ot ér el, valamint, hogy az egyéb szektorok (pénzügyi vállalkozások, államháztartási intézmények, háztartások) növekedése lefelé téríti el a GDP növekedését, arra lehet következtetni, hogy a nemzetgazdaság az elkövetkező években 5,5-6,0%-os potenciális gazdasági növekedést érhet el, vagyis kedvező külső és belső feltételek esetén reális lehet országunk fejlettebb régiókhoz történő felzárkózása.

Ennek a potenciális lehetőségnek a kihasználása és az, hogy a valóságban ehhez viszonyítva milyen eredményt sikerül realizálnunk, nagymértékben attól függ, hogy mennyire sikerül kiiktatni a gyors növekedéssel együtt járó, átlagnál nagyobb egyensúlytalansági veszélyeket.

Az ECOSTAT első, optimistának tekinthető, a középtávú fejlődésünkre vonatkozó forgatókönyve szerint az előttünk álló középtávú időszakban a külső gazdasági feltételek segíteni fogják a magyar gazdaság felzárkózását. A jelenlegi ázsiai krízis elcsendesedik, a térség országai újra növekedésnek indulnak, a fejlett ipari országok átlagos növekedése - ha nem is a korábbi ütemben - viszonylag kiegyensúlyozott lesz. Ezeket feltételezve a világgazdaság összesített GDP-je mintegy 3-4%-kal növekedhet. Az európai fejlődést meghatározó Németország és Franciaország esetében 2,5-3,0%-os növekedés valószínűsíthető és a többi európai ország kilátásai sem térnek el jelentősen ezektől az értékektől. A nemzetközi kereskedelem - beleértve a szolgáltatásokét - évi kb. 5,5-6%-os bővülése várható, ami megfelel az utóbbi évtizedek lassan növekvő trendjének, de elmarad a kilencvenes évek eddigi kiugró értékeitől. Az Egyesült Államok, Japán, az ázsiai iparosodó országok, a fejlődő térségek korábbi import-keresletének intenzitása csökkenni fog. Európa azonban fenntarthatja 5% körüli exportdinamikáját.

Magyarország Európai Uniós csatlakozásának menetrendje várhatóan a jelenlegi elképzelések szerint alakul és a teljes tagság 2002-ben vagy nem sokkal később elérhető lesz. A közeli Európai Uniós tagság tovább bátorítaná a közvetlen tőkebefektetőket, melynek hatására a külföldi tőke beáramlása fokozatosan évi 3 milliárd dollárra növekedhet és így a folyó fizetési mérleg esetleges hiánya a gyorsabb gazdasági fellendülés miatt könnyen finanszírozhatóvá válik, sőt mód nyílik a külső adósság további csökkentésére is.

A feltételrendszer lényeges eleme, hogy a kedvező külgazdasági helyzetben erőteljesebb vállalkozásösztönző gazdaságpolitika valósuljon meg, amelynek keretében csökkennek az adó-, illetve illeték-terhek. Az adócsökkentés hatására a vállalkozások bővíthetik és korszerűsíthetik termelő kapacitásaikat, növekszik a termelékenység és a fajlagosan csökkenő munkaerőköltségek növelik a hazai vállalkozói szféra nemzetközi versenyképességét. A gazdaság dinamizálódása fokozott exportorientáció mellett megy végbe, melyek eredményeként a külső egyensúly mindvégig biztosítható.

A növekedési többlet hatására az adóalapok emelkednek, s így az államháztartási hiány GDP-hez viszonyított aránya nem romlik, esetleg javul. A háztartások társadalombiztosítási ellátásának csökkenéséből származó jóléti veszteséget kompenzálhatja a magasabb növekedésből származó többlet jövedelem.

E külső feltételrendszer és gazdaságpolitika révén a magyar gazdaság gyorsuló ütemben a következő középtávú időszakban évi átlagban 5,5-6,0%-os dinamikát érhet el. Egy ilyen dinamikus változatot a felhalmozási hányad folyamatos növekedése támasztja alá, amely a tervek szerint az 1996. évi 26,5%-ról a 2002. évi 34%-ra emelkedik. Ennek megfelelően a beruházások továbbra is dinamikusan évi átlagban 10%-kal növekednének, a fogyasztás átlagosan 4%-os növekedése mellett. Az export és import évi 13-14%-os növekedése a fizetési mérleg 1,3-1,4 milliárd dolláros hiányával jár együtt, ami a működő tőke beáramlásával könnyen finanszírozható. Az infláció fokozatos, évi átlagban mintegy 2-3 százalékpontos mérséklődése mellett a költségvetés kamatterhei fokozatosan csökkennek, ami lehetővé teszi az exportorientált gazdasági szerkezet támogatását, a költségvetési hiány összegének és arányának javulása mellett.

Az export-offenzíva eredményességének lényeges eleme a külföldi bérmunka alakulása, s még inkább a kis- és középvállalatok várható fejlődése. Ezekkel a témákkal a jelen tanulmány csupán érintőlegesen foglalkozik, annyi azonban az eddigi tapasztalatokból is leszűrhető, hogy a kis- és középvállalatok exportképességét központi intézkedésekkel is javítani szükséges.

A fenti fejlődési pálya összességében az Európai Unióhoz való felzárkózás megkezdésének lehetséges útját mutatja be. E fejlődési változatot egy optimista, még megvalósítható variánsnak tekintjük. Fennáll azonban a veszély, hogy a vállalkozásösztönző politika nem jár a kívánt eredménnyel. Az adókulcsok csökkentése nem vezet az adóalap megfelelő kiszélesedéséhez (például a termelés viszonylag lassú bővülése miatt) és így az államháztartás bevételei csökkennek, hiánya nő. Az államháztartás hiányának növekedése inflációt gerjeszt és növeli az államadósságot. Ennek megfékezésére a jegybank szűkíti a pénzkínálatot, ez a kamatok növekedésével jár és végső soron a magánberuházások csökkenéséhez vezet, ami a gazdasági növekedés mérséklődését eredményezi.

A nagyobb államháztartási deficit nem finanszírozható teljes mértékben belföldről és így növeli a fizetési mérleg hiányát, amelyet egy idő után fiskális megszorító intézkedésekkel kell újból a tartósan finanszírozható mértékűre csökkenteni. E forgatókönyv szerint a gazdaságban egy erősen ciklikus (stop-go) növekedési pálya alakul ki. Ebben a dinamizálási kísérletet egyensúlyromlás követi, ami megszorító gazdaságpolitikai intézkedéseket kényszerít ki.

E fejlődési pálya erősen hasonlít a magyar gazdaságot az elmúlt két évtizedben jellemző gazdasági fejlődéshez, amikor a meg-megújuló dinamizálási kísérletek jelentős külső egyensúlyromláshoz vezettek és összességében egy mérsékelt, átlagosan 4,0-4,5%-os növekedést tesz lehetővé. A stop-go effektus intenzitását mérsékli, hogy a gazdaságban a strukturális átalakulások gyakorlatilag lejátszódtak, s a fellendülés nem egy elavult struktúra újratermelésével megy végbe, hanem egy megújult, versenyképes szerkezetben fejlődik.

Az ECOSTAT tervezett hosszabb távú előrejelzésének egyik témája lesz, érdekessége okán azonban megemlítjük, hogy az eddigi vizsgálatainak tapasztalatai és az azokból levonható következtetések szerint az egy főre jutó GDP növekedési üteme hosszabb távon, nemzetközi összehasonlításban meglehetősen stabil. Az általános történelmi trendektől két lényeges eltérés figyelhető meg egyes időszakokban; így a háború után az ún. helyreállítási szakaszokban és az egyéb kedvező feltételek egybeesésekor kialakulhatnak ún. felzárkózási szakaszok. A gazdaság növekedési rátái mindkét esetben az átlagosnál magasabbak. Magyarország jelenkori történelmében 1967-1978 között mutatható ki egy felzárkózási szakasz, évi 5,6%-os növekedési ütemmel. Az 1997-1998-as évek fejlődési eredményei és tendenciái pedig azt sejtetik, hogy a kilencvenes évek transzformációs válságának veszteségeit egy tartós helyreállítási periódus követheti, az átlagosnál magasabb növekedési ütemmel. Ezt követően, az Európai Unióhoz történő csatlakozás előnyeinek kihasználásával nem zárható ki egy tartós felzárkózási szakasz kezdete sem.

Gazdasági felzárkózásunk egyik legfőbb záloga az Európai Unióhoz való csatlakozás. Ennek már közeli lehetősége is befolyásolja a beáramló működő tőke nagyságrendjét, a külföldi, világméretű vállalatok megtelepedését, beruházásaikat, s ezen keresztül exportteljesítményüket. Amennyiben a csatlakozás a feltételezett 2002. évtől jelentősen későbbre tolódna, úgy a halasztás csökkentené a működőtőke beáramlását, visszafogná a beruházások növekedési ütemét, s az export növekedése is alacsonyabb lenne. Ebben az esetben végső soron az előttünk lévő középtávú időszakban egy nagyobb kilengésektől ugyan mentes, de mérsékelt, 4,0-4,5%-os növekedési pálya lenne elérhető. Ugyanakkor, amennyiben a csatlakozás tartós kitolódásáról biztos információkkal rendelkeznénk, az lehetővé, sőt indokolttá tenné, hogy a gazdaságpolitika centrumába az uniós tagságra való közvetlen felkészülés helyett egy olyan, ettől eltérő gazdaságpolitikát helyezzünk, amely például a belföldi piacok egy részének visszaszerzésén, a belföldi vertikális gazdasági kapcsolatok erősítésén keresztül igyekszik magasabb fejlődési pályán tartani a gazdaságot.

Az előrejelzésünk nem tekinti reális lehetőségnek a külgazdaság hirtelen és tartós romlását, egy esetleges ún. havária változatot. Amennyiben hazánk szempontjából a gazdasági feltételek előre nem látható okok miatt mégis tartósan és drámaian romlanának, az a gazdaságpolitika számára olyan új helyzetet teremtene, amelynek kezelésére sajátos és egyedi eszközökre lenne szükség. Ezek érdemben nem előrejelezhetők, így e témával nem kívánunk foglalkozni.

Az ECOSTAT által felvázolt három változat nem választási alternatívát kínál, hiszen a felzárkózást megkezdő első változat feltételeinek megteremtése az elérendő cél. Ugyanakkor a külső feltételek kedvezőtlenebbé válása, vagy a gazdaság dinamizálását célul kitűző vállalkozásösztönző gazdaságpolitika belső okokra visszavezethető sikertelensége az ország gazdasági fejlődését a második, vagy a harmadik változat irányába szorítaná. Ezért koncepcionálisan végig lehet gondolni azokat az intézkedéseket is, amelyek a kedvezőtlenebb külső feltételrendszer esetén válnának szükségessé.